Kultúra
cof

A túlbuzgó rajongóknak köszönhetően téglafalakon élnek tovább a szocializmus évtizedeinek legnépszerűbb zenekarai

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 03. 01. 13:45

Az 1982-ben megalakult Első Emelet öt évvel ezelőtt ugyan végleg feloszlott, egy apró emlékük azonban ma is a főváros egyik legforgalmasabb útja mellett dacol az elemekkel.
Korábban a témában:

A város utcáin sétálva mindig érdemes megállni a lassan pusztuló klinkertéglás házaknál, falaknál, vagy épp kerítéseknél, hiszen mindig találkozhatunk rajtuk a graffitik őseinek tekinthető téglakarcokkal, melyek közt neveket és rövid üzeneteket, novellába illő megcsalási történetet, vagy épp egy megvárakoztatott szerelmes panaszát (“Józsi nem jötél el“) is megtalálhatjuk.

Egy régi budapesti fogház falán téglába karcolt feliratok kísérnek végig a XX. századon
"Itt voltam egy szép vasárnap őrségbe, a babám meg mással sétált a ligetbe, és amiről nem beszélünk." – írta egy őr az évtizedekkel ezelőtt itt állt őrbódék árnyékában.

A jórészt a XX. század első feléből származó feliratok mellett találkozhatunk azonban a szocializmus lenyomataival is – így például a beatkorszak, illetve a nyolcvanas évek legnagyobb magyar zenekarainak nevével is, melyeket a közeli iskolákból hazafelé tartó, vagy épp a környéken élő fiatalok karcoltak fáradságos munkával a kemény téglákba.

A legjobb darabok egyikével a párizsi körgyűrűrendszer mintájára kigondolt, röpke százhúsz év alatt megvalósult Hungária körgyűrű középső szakaszán, a Puskás Ferenc Stadiontól mindössze néhány lépésnyre találkozhatunk, hiszen itt magasodnak az eredetileg a Magyar Királyi Állami Bakteriológiai Intézet, illetve az Oltóanyag Termelő Intézet számára épült, környezetéből Zsolnay-épületkerámiákkal még jobban kiemelt épületek:

A ma az MTA Állatorvos-tudományi Intézetének, illetve az ÁOTE Járványtani és Mikrobiológiai Tanszékének otthont adó, 1899-ben átadott klinkertéglás tömbök, melyek kapuzatain valósággal hemzsegnek az évtizedekkel ezelőtt felvésett nevek, évszámok, monogramok, illetve furcsa feliratok (“Marcsi szereti a sulit“).

Egyikük azonban szinte világít a többi között:

cof

A logó alá vésett halovány “FÚJ!!!!” felirat ma már alig látszik, de a zenekar nevét felíró rajongónak egykor biztosan sok bosszúságot okozott / Fotó: Vincze Miklós/24.hu

A hóviharban, méterekről is felismerhető, minden bizonnyal egy túlbuzgó rajongó által felvésett logó legkorábban a nyolcvanas évek derekán kerülhetett a téglába, hiszen az 1982-ben, a csillaghegyi strandon alakult Első Emeletet ekkorra már mindenki ismerte – köszönhetően annak, hogy a teljesen ismeretlen zenekar 1983-ban az R-GO előzenekaraként mutatkozott be, majd a következő évben az Év ígérete díj megszerzése után a nagy sikerű bemutatkozó album is aranylemezzé vált.

A logó

Az ikonikussá vált feliratot a száz lemezborítót és plakátot rajzoló, ezernél is több reklámfilmet – így a Postabank macis reklámjait, illetve a Kontrax szpotjait –, illetve kampányt jegyző Kozma Péter (1959-) , a kArton Galéria vezetője alkotta meg.

A Geszti Péter által írt dalokkal hét albumot is megtöltő Első Emelet számos tagcserét élt meg, a rendszerváltás után pedig az élő koncertek is lassan elmaradtak. Az Első Emelet végül 1992 nyarán feloszlott, tagjai pedig megkezdték szólókarrierjüket, vagy épp új zenekarokat alapítottak. A következő másfél évtizedben többször is összeálltak egy-egy koncert erejéig, de az újrakezdésről végül csak 2009 őszén döntöttek. 2010-ben új lemezt adtak ki, melyen három új dal is helyet kapott, három évvel később azonban az együttes végleg feloszlott.

Az Állj, vagy jövök, amit az 1986-os Tessék Választani! című, a Kongresszusi Központban rendezett fesztiválon csak Állj mert jövök címmel engedtek bemutatni

 

Nem a fenti Első Emelet-karc azonban az egyetlen emléke a kor leghíresebb magyar zenészeinek, hiszen az 1974-ben, az Acélvárosban született Eddára, valamint a beatkorszak állócsillagára, a családi zenekarként 1957-ben alapított Illés-együttesre is a város számos pontján emlékeztetnek hasonló feliratok. Közülük a legfurcsább talán az Amerikai út és az Erzsébet királyné útja találkozásánál álló háromemeletes ház hátsó homlokzatán lévő ILLLÉS felirat, melynek festője merő véletlenségből (vagy épp szándékosan?) három l-lel írta a zenekar nevét:

A post shared by Miklos Vincze (@grofjardanhazy) on Feb 27, 2017 at 2:13am PST

 

Ismer hasonló karcokat a városban? Írja meg nekünk a helyét kommentben!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.