Kultúra

Búcsúzik a 80-as évek emblematikus slágerének előadója

Jánossy Villő
Jánossy Villő

újságíró. 2018. 02. 21. 16:18

Szeptember 30-án utoljára összeáll a Soft Cell, a brit szintipop egyik meghatározó zenekara. Marc Almond és Dave Ball azt ígérik, hogy soha többé nem láthatja őket a közönség ebben a formációban, de úgy érezték, hogy egy koncertre szükségük van a lezáráshoz.

A Soft Cellel kapcsolatban mindig valami befejezetlenséget éreztem.

– mondta Marc Almond a Guardiannek több mint 15 évvel a legutóbbi turnéjuk után.

A londoni show címének az egyik leghíresebb számukat, a Say Hello, Wave Goodbye-t adták, de talán a legtöbben mégis a Tainted Love-ról ismerik a zenekart, ami az 1981-es Non-Stop Erotic Cabaret albumon szerepelt. Ezt dolgozta fel 2003-ban Marilyn Manson, noha a Soft Cell is feldolgozta a számot, amely eredetileg egy northern soul sláger volt a hatvanas évekből (erről bővebben itt.)

Almond és Ball viszonylag hamar, 1984-ben váltak külön, Almond szólóban folytatta, Ball pedig főleg producerként dolgozott. 2001-ben mentek turnéra, amit 2018-ban, Londonban zárnak le végleg.

Aki Angliáig menne értük, február 23-tól lehet jegyet venni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Britain's Prime Minister Theresa May leaves after a press conference following a special meeting of the European Council to endorse the draft Brexit withdrawal agreement and to approve the draft political declaration on future EU-UK relations on November 25, 2018 in Brussels. - The European Union's top official urged British lawmakers to ratify the Brexit deal Prime Minister Theresa May has negotiated with European leaders, warning it will not be modified.
"This is the best deal possible for Britain, this is the best deal possible for Europe. This is the only deal possible," Jean-Claude Juncker, the president of the European Commission, said after a Brussels summit. (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.