A közel nyolcmilliós vietnami főváros, Hanoi az elmúlt két évtizedben villámgyors fejlődésbe kezdett, egyes negyedei – így a selyemüzletekkel és kézművesekkel teli óváros – azonban még ma is épp úgy festenek, mintha még mindig az ötvenes években járnánk. A sokszor szűk, tömött utcák felett átláthatatlanul kígyóznak a különböző kábelek, a lassan foszló épületeket pedig számos esetben csak a különböző vallások isteneinek kegyelme tartja egyben.
A labirintusszerű utcák egyike azonban mindezeknél is abszurdabb képet nyújt, hiszen naponta kétszer nem járókelők, robogók és biciklik töltik meg, hanem
A menetrend szerint délután három és hét órakor érkező vonatok útját a lakók alig néhány perc alatt kiűrítik: a házak tövébe tolják a robogókat, behúzzák a boltok fölé nyúló ponyvákat, vagy épp a száradni kitett ruhákat.
Fotó: Ekrem Canli
Fotó: yeowatzup
Az üvöltő kürttel érkező vonatnak nincs túl sok helye, hiszen néhol csak centiméterek választják el a falaktól és az üzleteket reklámozó tábláktól, de a hosszú évek alatt kialakult rendszer szerencsére sosem okoz károkat:
Az óvároson ilyen szűk úton keresztülhaladó vonat esete egyáltalán nem egyedi: a közel ezerötszáz kilométerre fekvő thai főváros, Bangkok közelében lévő Mae Klong piacon még ennél is bonyolultabb a helyzet, hiszen ott egy komplet piaci sort kell mindössze három perc alatt visszabontani, hogy az áruk mellett – vagy épp felett –, mindössze néhány centiméterre az emberektől áthúzhasson a szerelvény:
De vajon a piac, vagy a sínpár volt itt előbb? – merülhet fel a kérdés. A válasz meglepő: a hét minden napján nyolc alkalommal közlekedő vonat 1905-ben jelent meg, a piac azonban ekkor már hosszú évtizedek óta létezett. A vasúttársaság egyáltalán nem hajlott az elkerülő útvonal létrehozása felé, a piac pedig nem szeretett volna elköltözni, így a két oldal ma, több mint száztíz évvel később is együttműködésre kényszerül.
