Kultúra

Az idei Oscar nagy nyertese egyben a vesztese is

Bár az Oscar-jelölések bejelentése után elsősorban A víz érintése 13 jelölése uralta a híreket, nálunk pedig érthetően a Testről és lélekről jelölése, a listát megnézve kiderülhetett az is, hogy az elmúlt egy év egy eddig kevésbé ismert karakterszínész, Michael Stuhlbarg jegyében telt. Stuhlbarg ugyanis három olyan filmben is szerepelt, melyet az idén a legjobb film kategóriájában jelöltek a díjra, és az Oscar-díj történetében ő mindössze a hatodik színész, akinek sikerült ez.

Az idén 50 éves Stuhlbarg szerepel ugyanis három, nálunk csak a jövő hónapban mozikba kerülő filmben is. Ebből a Szólíts a nevedenben van a legfontosabb szerepe, melyben a Timothée Chalamet alakította főhős édesapját játssza; a Spielberg rendezte A Pentagon titkaiban (The Post) és A víz érintésében (The Shape of Water) ugyan kevésbé jelentős szerepet kapott, de mindkettőben kimagaslóan jó. Ez tehát három, kifejezetten jól fogadott film, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy komoly szerepet kapott a Fargo legutóbbi évadában is, úgyhogy nemcsak hogy jó éve volt a színésznek, de a nevét is az elmúlt egy évben ismerték meg a legtöbben.

Michael Shannon és Michael Stuhlbarg a Shape of water c. filmben
Forrás: FOX

Pedig Michael Stuhlbarg azért nem a teljes ismeretlenségből tört be most, hiszen 2009-ben már eljátszotta a Coen testvérek Egy komoly ember című filmjének főszerepét, és azóta előszeretettel alkalmazott karakterszínész, viszont valószínűsíthető, hogy mostantól még komolyabb szerepekben találkozhatunk majd vele. Még úgy is, hogy őt magát nem jelölték Oscarra, pedig sokan gondolják úgy, hogy minimum megérdemelne egy jelölést a legjobb mellékszereplő kategóriában, hiszen az ő játéka a példa arra, miben áll egy mellékszereplő jelentősége, ami a kategória angol nevében (supporting actor – kb. támogató színész) még inkább megjelenik. Stuhlbarg az egyik jelölt filmjében sem tolakszik az előtérbe, viszont mindannyiszor kiválóan, túlzásoktól mentesen alakítja a szerepét, lehetőséget adva a nagyobb neveknek a csillogásra.

A vallásos zsidó családból származó Stuhlbarg (nem kevés zsidó karaktert is alakít) a karrierje kezdetén színházi színészként aratott sikereket, filmekben sokáig csak pár soros epizódszerepeket kapott, ám jött Larry Gopnik, a professzor, akinek egyik pillanatról a másikra szétesik az élete a már említett Egy komoly emberben, és Stuhlbarg neve hirtelen filmes körökben is ismertté vált. Nemcsak azért, mert Golden Globe-ra jelölték a szerepért, hanem mert tényleg oroszlánrésze volt abban, hogy az egyébként a Coen testvérek kevésbé kultikus alkotásai közé tartozó film sikert arasson. Tévedés azonban azt gondolni, hogy ezt követően Stuhlbargot elárasztották volna további főszerepekkel, viszont tényleg lépett egy szintet, és még több filmben és tévés produkcióban kapott kisebb-nagyobb szerepet.

Ezek közül kiemelkedett a Boardwalk Empire (Gengszterkorzó) című sorozat zsidó főgengsztere, Arnold Rothstein, akit négy évadon keresztül alakított, sőt szerepelt a sorozatban producerként és a pilot epizód rendezőjeként is dolgozó Martin Scorsese A leleményes Hugo című filmjében is. Kapott aztán néhány olyan szerepet is, amiért kisebb díjakra jelölték: Martin McDonagh A hét pszichopata és a Si-cu című filmjében, illetve a Trumbóban is kapott egy-egy hálás mellékszerepet, láthatták a nézők egy sereg életrajzi filmben (Lincoln, Steve Jobs, Hitchcock), illetve pár blockbusterben is feltűnt (Érkezés, Doctor Strange, Men In Black – Sötét zsaruk 3.), de vagy maguk a filmek nem voltak igazán erősek, vagy Stuhlbarg szerepe nem volt különösebben emlékezetes.

2017-ben azonban végre minden a helyén volt: a filmek, a szerepek, a rendezők mind-mind alkalmasak voltak rá, hogy ne csak a szakma, hanem a szélesebb közönség is felfigyeljen Stuhlbargra. Mindez a Fargóval kezdődött tavasszal: Noah Hawley széles körben kedvelt antológiasorozatának harmadik évadában Stuhlbarg tűnt fel Sy Feltz, a Ewan McGregor alakította Emmit Stussy jobbkeze szerepében. Feltz, a bajszos, simlis ügyvéd, aki váratlanul sokkal nagyobb formátumú játékosokkal kerül össze, az egyik legszórakoztatóbb karakter volt az évadban, ám ez csak Stuhlbarg nagy évének a kezdete volt.

Michael Stuhlbarg a Fargo c. sorozatban
Forrás: FX

Mert jött az év egyik legtöbbet dicsért filmje, a Szólíts a neveden (Call Me By Your Name), melyben Stuhlbarg egy tényleg fontos és hálás szerepet kapott: nemcsak azért, mert az idősebb családi ismerőssel szerelembe eső kamaszfiú, Elio apját alakíthatja, és nem is azért, mert rendkívül jól játssza a nagyon jellegzetes entellektüel házaspár férfi tagját, sőt még csak nem is azért, mert a szerep kedvéért meg kellett tanulnia olaszul. Hanem mert van egy olyan monológja, amely nemcsak a popsztár Frank Oceant késztette arra, hogy jelképesen az apjává fogadja Stuhlbargot, hanem tényleg ez a film csúcspontja. Már ezért a szerepért megérdemelt volna egy jelölést, pedig ez csak az első a háromból.

A megtörtént eseten alapuló, A Pentagon titkai című politikai thrillerben egy Abe Rosenthal nevű szerkesztőt alakított, akinek bele is ásta magát az életébe, és még Spielberget is sikerült meggyőznie arról, hogy tegyenek be valahogy a forgatókönyvbe egy Rosenthal által minden egyes interjújában emlegetett anekdotát. Rosenthal nem kulcsszerep a filmben, mégis kiemelték alakítását a kritikák, mint ahogy A víz érintésében az általa játszott szovjet kettős ügynökét is. Ennek a szerepnek a kedvéért oroszul kellett megtanulnia egy kicsit, miközben a legtöbb cikkben méltatták, amiért az erkölcsi dilemma miatt őrlődő karaktere külön mélységet adott Guillermo del Toro tündérmeséjének.

Valószínű, hogy rövidesen főszerepekben is láthatjuk majd Stuhlbargot, bár a jövőbeli szerepeiről egyelőre annyit tudni, hogy játszani fog a jövő hónapban érkező, The Looming Tower című Hulu-sorozatban, mely a 2001. szeptember 11-hez vezető titkosszolgálati melléfogásokat filmesíti meg.

Az elődök

Stuhlbarg előtt öt színész mondhatta el magáról, hogy egyszerre három olyan filmben is játszott, amit abban az évben Oscarra jelöltek a legjobb film kategóriában: közülük négyen még a háború előtti hollywoodi aranykor színészei voltak (Claudette Colbert, Charles Laughton, Bess Flowers, Thomas Mitchell), azóta egyedül a szintén karakterszínészként nyilvántartott John C. Reillynek sikerült ez 2002-ben. Reilly akkor a New York bandái, Az órák és a Chicago című filmekben szerepelt, sőt, az utóbbiban nyújtott alakításáért még a legjobb mellékszereplőnek is jelölték, ám végül alulmaradt Chris Cooperrel szemben.

Kiemelt kép: Fred Duval/FilmMagic

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik