Ha Wim Wenders filmet rendez, ott érzelmek fognak történni, éspedig olyan erővel, hogy a könnycsatornák meg lesznek dolgozva. Nincs ez másként a Submergence című új filmjében sem, melyben James McAvoy és Alicia Vikander találkozásából szövődik mindent elsöprő szerelem. Igen ám, de a szerelmeseknek el kell válniuk, a terv szerint persze csak egy rövid időre, munkaügyben: a férfi titkos ügynök, és egy afrikai küldetésre indul, de a nő sem kevésbé vagány, ugyanis kutatóként épp az óceán fenekére készül. Egyik ügy sem veszélytelen, de az igazán nagy bajba mégis McAvoy karaktere kerül, egy csapat dzsihádista ejti foglyul, ilyen formán ebben a filmben nem holmi mondvacsinált apróság miatt, hanem azért kell majd drukkolnunk, hogy emberünk egyáltalán túlélje ezt az egészet. A film júniusban érkezik, zsepivel érdemes lesz készülni.
Kultúra
Az elszakított szerelmesek témát új szintre emeli, ha dzsihádisták vannak a dologban
2018. 01. 30. 18:25
- 16:00 A Mötley Crüe dobosa függősége legmélyebb pontján whiskey-t fecskendezett az ereibe
- 15:59 Velkey: A Szijjártó Péter-féle Külügyminisztérium 202 millió forint közpénzt költött a tusványosi résztvevők kiadásaira
- 15:55 „Patkány zöldek” – újpesti szurkolók üzenhettek Hollandiában a rivális Fradinak
- 15:41 Átmenetileg lezárják a Margit hidat péntek hajnalban
- 15:38 Dúró Dóra: Nem lenne okos dolog a Fidesszel együttműködni, amely egy bomlási folyamatban van
- 15:38 Út alatti csatornán akart átmászni a termálvízbe egy német férfi Hévízen, holtan találtak rá másnap
- 15:28 „Ez egy kármentés” – a félkész Biodómot befejezni és lebontani is drága lenne
- 15:25 Videón, ahogy kardszárnyú delfinek felrobbantanak egy holdhalat
- 15:18 Át akart gyalogolni a Velencei-tavon, de elsüllyedt az iszapban
- 15:01 Egy utas elsírta magát Orbán Viktor láttán a Wizz Air-gépen
- 14:29 Egymilliárd dollárra bírságolta a Google-t Európa, a szakértők súlyos válaszra számítanak Trumptól
- 14:28 Szatmáry Kristóf Tusványoson: az elnökségben ülő emberek kétharmadát elvihetik vezetőszáron
- 14:28 Tovább erősítette támadósorát a Barca
- 13:51 Kiderült, hogy az emberek is képesek úgy tájékozódni, mint a denevérek
- 13:47 Hőhullám körvonalazódik
- 12:11 Szakadékba zuhant és meghalt egy 18 éves magyar fiú Ausztriában
- 09:48 Szentkirályi reagált Magyar leköpésére: Üdv a klubban, Péter!
- 06:00 Masszívan korrupt, de legális; jóérzésű ember ilyenbe nem megy bele, a nemzetbiztonsági tudása előny – szakértőket kérdeztünk Szijjártó BYD-hez való igazolásáról
- 10:10 Navracsics: Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét; Vitézy: Érdemes lett volna figyelni a bemutatón
- 11:07 Meghalt a férfi, aki rendőri intézkedést követően esett kómába – büntetőeljárás indult
- 08:04 150 millió forint közpénzt kapott a Pócs Jánoshoz köthető civil szervezet, melyet az NKA-ügy keretében vizsgálnak
- 13:00 Pócs János: Készen állok minden vizsgálatra és a tiszás ÁVH eljárása szerinti pórázon elvezetésre is, csak egy dolgot kérek
- 08:43 Kovács Kokó István: Nekem nincs mitől félnem, nem voltam a NER embere
- 12:29 Magyar: Tiborcz luxusszálloda-projektje és Szíjj László afrikai hídépítése ügyében is feljelentést tettünk az Eximbankkal szemben
- 05:30 Csiripiszli, nyögvenyelő és lapcsánka: ismered a legfurcsább nevű magyar ételeket?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
