Kultúra

Nem az a kérdés, ki a bűnös, hanem hogy miért

A tavalyi év végi Netflix-dömping részeként jelent meg a streamszolgáltatón a 2017-es év legsikeresebb új, amerikai kábeltévés sorozata, az eredetileg a USA Networkön bemutatott, nyolcrészes The Sinner (magyarul A bűnös), mely ugyan először az első részben látható sokkoló gyilkosság jelenet miatt szerzett hírnevet, pedig egyáltalán nem a durvulásra megy, hanem egy tényleg izgalmas, noha nem különösebben eredeti pszicho-thriller, mely a téli hétvégékre tökéletes.

A Sinner alkotói két sztárt is leakasztottak, Jessica Biel és Bill Pullman személyében, de előbbi egyébként a sorozat egyik producere is. Kettejük játéka már önmagában elviszi a sorozatot a hátán, de a tényleg szövevényes sztori és az egyre sokasodó rejtélyek is hamar képesek berántani a nézőt. A sorozattal kapcsolatban többen is emlegetnek európai, sőt, skandi-noir hatásokat, ami már csak azért sem csoda, mert egy német regény szolgált a sorozat alapjául, ám Petra Hammesfahr azonos című krimijét rossz szokás szerint áttették Amerikába, azon belül is egy keleti parti kisvárosba.

Ami szokatlan lehet a Sinnerben, hogy az első részben látható gyilkosságnak nem az elkövetőjét keressük, hanem az indítékát. A bűnténynek ugyanis számos tanúja van, fényes nappal, egy zsúfolt strandon követi el egy ártalmatlannak tűnő fiatal nő, Cora Tannetti (Jessica Biel), aki épp körtét hámoz a kisfiának, mielőtt a késsel látszólag teljesen ok nélkül halálra szurkál egy fiatal férfit, aki a barátnőjével enyelegne éppen. Maga Tannetti sem tagadja a gyilkosságot, nem is lenne értelme, azt viszont nem tudja megmondani, miért tette. Ezen a ponton kezd a sztori érdekessé válni az ügyet vizsgáló nyomozó, Harry Ambrose (Bill Pullman) számára is, aki nem hagyja annyiban a dolgot, és megpróbálja kideríteni, mi történhetett a nővel.

A maradék hét részben erre keresi a választ a sorozat, amely egyre mélyebbre fúrja magát Cora Tannetti múltjába és tudatalattijába, miközben flashbackek segítségével megismerjük a családját, így az őrület határáig vallásos szülőket és beteges húgát, Phoebét (Nadia Alexander). Elmerülhetünk a férje, Mason (Christopher Abbott) kétségeiben, akit ugyanolyan váratlanul ér felesége pillanatnyi elmezavara, mint mindenki mást, és persze találkozhatunk egy helyi nehézfiúval, a műmájer JD Lamberttel (Jacob Pitts), akinek az útja minden jel szerint egyszer keresztezte Coráét a múltban. Ők is mind jó figurák – kivéve talán Ambrose menet közben kinevezett, klisészerűen idióta felettesét (Joanna Adler) -, de a Sinner fő erénye, hogy tényleg tökéletes ütemben adagolja az információkat és a feszültséget, és ugyan van egy-két szál, amit nem varrnak el teljesen, az összes fontosabb kérdésre választ kapunk a végén.

A lényeg persze Biel és Pullman kettőse: előbbi nagyon meggyőzően alakítja a zavarodott anyukát, aki maga sem érti, mi történik vele, és félig kábulatban tölti a sorozat jelentős részét. Igaz, az már annyira nem szerencsés, hogy ugyanő játssza a tizenéves énjét, de ha egyszer ő a producer is, akkor nyilván nem volt mit tenni. Pullman pedig rutinosan hozza a megtört tekintetű, démonok gyötörte, különc férfit, aki nem elég, hogy nagy fába vágja a fejszéjét a Tannetti-üggyel, megvannak a saját problémái is. Sőt, még a szexuális perverzióiba is betekintést nyerünk, de ettől azért szívesen eltekintenénk, pláne, hogy az általa alakított Ambrose felügyelőt láthatóan igyekeznek minél furább alakként bemutatni, amiről tényleg ordít a True Detective, a válságba jutott házasságáról nem is beszélve.

Photo by USA Network/Peter Kramer/USA Network – © 2017 USA Network Media, LLC

A sorozat viszont minden közhelyessége mellett is működik, a történet egyáltalán nem alakul kiszámíthatóan, noha az biztos, hogy realisztikusnak nem lehet nevezni a Sinner világát. Az igazán jó sorozatokból ugyanis az elbeszélt sztori mellett általában megtudunk valami érdekeset is a világról, a Sinnerből viszont semmit. Mégis muszáj nézni, mert amit vállal – a nyolc résznyi szórakoztatást és a figyelmünk fenntartását -, azt maradéktalanul teljesíti. Olyannyira, hogy a showrunner, Derek Simonds már arról beszélt tavaly, hogy hiába egy regényt filmesítettek meg, mely kerekre lett zárva, fontolgatnak egy következő évadot, amely már egyértelműen Harry Ambrose-ról szólna. Mivel láttunk már hasonlót, hogy egy regényből készült sorozat a könyv sztorija befejezése után is folytatódott (így A szolgálólány meséje esetében), nem lehet kizárni, hogy Bill Pullman véraláfutásos körmei a jövőben is velünk maradnak.

The Sinner, 8 rész, 2017, Netflix – 7/10

A borítfotón Jessica Biel és Christopher Abbott látható,
USA Network/Brownie Harris/USA Network – © 2016 USA Network Media, LLC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik