Kultúra

Újra összeállhat a Genesis

A néhai angol együttes tagjai megint hajlanak arra, hogy akár csak egy rövid ideig is együtt zenéljenek.

Huszonkét évvel a megszűnése után ismét összeállhat a Genesis legsikeresebb felállása, azaz a Phil CollinsMike RutherfordTony Banks trió, akik a New Musical Express (via HVG) beszámolója szerint mostanság már mind a hárman hajlandóságot mutatnak arra, hogy megint együtt zenéljenek.

A zenekar tagjai legutóbb 2007-ben léptek fel együtt. Azóta úgy lehetett tudni, hogy nem többé nem lesz hasonló, azonban a közelmúltban előbb már Collins és Rutherford is beszélt arról, hogy ismét benne lennének egy „reunióban”.

Az igazi újdonság pedig az, hogy egy louisville-i rádiónak interjút adva a héten immár Banks is elmondta, adott esetben szívesen csatlakozna egy újabb újjáalakuláshoz:

Egyikünk sem zárja ki a lehetőséget. Mókás lenne megint megpróbálni. Viszont Philnek először túl kell élnie a turnéját. Aztán majd meglátjuk, hová vezet a dolog.

Az eredetileg 1977 és 1996 között működött Genesis fennállása alatt 15 lemezt készített, amelyekből világszerte több, mint 100 millió fogyott. Az együttes eleinte progresszív rockot játszott, és Peter Gabriel kiválása után lett igazán népszerű. Egyik legemlékezetesebb slágerük az 1986-os Invisible Touch című albumról a Land of Confusion, melynek klipjében Collinsék (is) muppet-figurákként tűnnek fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik