Kultúra

Eric Clapton kezd megsüketülni

A zenész egy rádióinterjúban árulta el, hogy egyre súlyosabb hallásproblémákkal küzd.

Komoly gondok vannak a legendás énekes és gitáros Eric Clapton hallásával – derül ki abból az interjúból, amelyet a zenész a BBC Radio 2-nek adott (via CNN).

Clapton elmondása szerint halláskárosodása és folyamatos fülzúgása (tinnitus) van, amely nemcsak a zenélésben, de a mindennapokban is hátráltatja.

Meg fogok süketülni, állandóan csöng a fülem és már a kezem is alig mozog. Azért remélem, hogy ettől még eljönnek majd az emberek és megnézik a koncertjeimet, esetleg kíváncsiságból, hogy ilyen állapotban hogyan játszom. Számomra is hihetetlen, hogy még itt vagyok.

— mondta a 72 éves Clapton, akinek az utóbbi időben nem csak a romló hallása okozott gondot.

Még decemberben a Rolling Stone magazinnak mesélt arról, hogy ekcémája volt és az olyannyira kikészítette a kezeit, hogy alig bírt dolgozni a 2016-ban megjelent I Still Do című 22. szólóalbumán.

Kész katasztrófa volt. Sebtapaszok voltak a kezeimen és kesztyűket viseltem gitározás közben.

Ezzel együtt Clapton nem hajlandó felhagyni a zenéléssel és jelenleg is tucatnyi koncertre készül.

Kiemelt kép: Getty Images/Matthew Baker

Ajánlott videó

Olvasói sztorik