Kultúra

Az Apocalyptica és a Canned Heat is fellép a Harley fesztiválon

Az együttesek érkezését az alsóörsi Open Road Fest szervezői jelentették be.

Június 6. és 10. között rendezik Alsóörsön a 19. Harley-Davidson Open Road Festet, melynek színpadán a finn Apocalyptica és az amerikai Canned Heat csapata is fellép – jelentették be a szervezők.

A komolyzenei gyökerekkel rendelkező Apocalyptica zenészei 1993-ban poénból, a gőz kieresztése miatt kezdtek keményebb dallamokat húzni és maguk is meglepődtek mennyire tetszik a közönségnek, amit csinálnak. Azóta sikerük töretlen, idén pedig már első lemezük jubileumi turnéján is túl vannak.

Mindig nagy örömmel jövünk Magyarországra, fantasztikus az itteni közönség, a dekoratív csajokról nem is beszélve. Az Open Road Fest különösen izgalmas lesz számomra, hiszen imádok motorozni és remélem a koncert előtt lesz lehetőségem megnézni a környéket két keréken

– mondta Perttu Kivilaakso, az együttes alapembere.

A Perttu mellett Eicca Toppinen és Paavo Lötjönen alkotta trió előbb Mikko Sirén dobossal, majd 2014-ben Franky Perez énekessel egészült ki. Amerikában még a rádiós slágerlista Top 5-jébe is sikerült bekerülni.

Az Apocalyptica mellett idén jön Alsóörsre az a Canned Heat is, amely 1966 óta működik és anno még a Woodstock-i fesztivált is megjárta. A modern elektronikus bluest, a rockot és a boogie-t vegyítő banda nevéhez olyan dalok fűződnek, mint az On The Road Again, a Going Up The Country vagy akár a Harley Davidson Blues, amely akár zenei-motoros fesztivál himnuszaként is megállná a helyét. Az évek során a zenekar számos tagcserén esett túl, az alapítók közül pedig mára csak Adolfo „Fito” de la Parra tart a csapattal. A zene iránti szeretet és a minőségi, autentikus dallamok azonban megmaradtak, idén nyáron pedig a Balaton partján is felcsendülnek majd, megidézve a 60-as évek vad Amerikáját.

Az Open Road Festre kedvezményes bérletek elővételben kaphatóak. További infó a fesztivál honlapján.

Kiemelt kép: Getty Images/FilmMagic/Miikka Skaffari

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik