Kultúra

Meghalt Peter Mayle, a Bor, mámor, Provence írója

78 éves volt.

Elhunyt Peter Mayle brit író, számos romantikus regény, köztük a Bor, mámor, Provence című nagy sikerű kötet szerzője – jelenti az MTI.

Mayle rövid betegség után egy dél-franciaországi kórházban hunyt el csütörtökön – közölte a Twitteren az író könyveit megjelentető Alfred A. Knopf kiadó.

Mayle a saját elmondása szerint beleszeretett Provence-ba. Az Egy év Provence-ban című regényét tucatnyi nyelvre fordították le és több millió példányban kelt el.

Legnagyobb sikerei közé tartozik a Hotel Pastis című regénye, amely egy életközepi válságban kibontakozó szerelemről szól. Korábban a reklámiparban dolgozott és írt nevelési tanácsadó könyveket, valamint gyerekeknek szóló felvilágosító könyveket is.

Ridley Scott korábban úgy nyilatkozott barátjáról és provence-i szomszédjáról, Mayle-ről, hogy az író „briliáns módon és humorosan” ragadta meg a britek és a franciák közötti különbségeket. Scott rendezte a Bor, mámor, Provence 2006-os filmváltozatát, amelyben Russel Crowe játszotta a főszerepet.

Mayle 30 éve hátat fordított eredeti hazájának, Angliának és a napsütötte Provence-ba költözött.

Nem bírtam a rossz időjárást, az angol focirajongókat és a politikánkat. A konyha unalmas és a pubok is azok

— mondta egy interjúban az író.

A regények nagy sikereinek azonban megvolt az ára is, első műveiben ugyanis írt saját lakóhelyéről is, aminek hatására Ausztráliából, Japánból, Németországból és a világ más országaiból érkeztek turisták a házához, akik előfordult, hogy úszómedencéjében is megfürödtek.

Mayle és felesége egy időben megelégelték ezt a helyzetet és az Egyesült Államokba “menekültek”. Nem sokáig bírták azonban ott, és visszatértek Provence-ba, ahol más házat kerestek maguknak.

Kiemelt kép: Getty Images/Ulf Andersen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik