Kultúra

Az óriásszörny már a múlté, most az űrből érkezik a veszedelem

Tavasszal mutatják be a Cloverfield harmadik részét.

Tíz éve mutatták be J.J. Abrams és Matt Reeves áldokumentarista filmjét, amelyben egy óriásszörny rombolta le fél New Yorkot, míg fiatalok menekültek előle. Egy darabig rebesgették, hogy lesz második rész, ez azonban elmaradt, míg 2016-ban váratlanul bemutatták az eredetihez lazán kapcsolódó Cloverfield Lane 10 című pszicho-thrillert, amelyet “spirituális” folytatásként definiáltak. Aztán kiderült, hogy már javában dolgoznak a God Particle címen futó harmadik részen, amiről most már azt is tudjuk, hogy mikor mutatják be: április 20-án.

Persze az egész titokzatoskodás kezdetektől jellemzi a Cloverfield marketingjét, amelynek varázsa eleve az információk visszatartására és a sejtelmes virális kampányokra épült. A God Particle sztorijáról mindössze annyit tudunk, hogy egy űrállomáson játszódik majd, ahol az űrhajósok olyan felfedezésre jutnak, ami “mindent megváltoztat”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungary's Prime Minister Victor Orban addresses a press conference at the end of a European People's Party (EPP) meeting at the European Parliament in Brussels on March 20, 2019. - The Fidesz party of firebrand Hungarian Prime Minister Viktor Orban was hit with a temporary suspension from the European People's Party. Fidesz had faced expulsion after running a controversial billboard campaign that accused European Commission head Jean-Claude Juncker and liberal US billionaire George Soros, a bete-noir of Orban, of plotting to flood Europe with migrants. (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.