Kultúra

Budapestre jön a The Offspring és az Anti-Flag

A két rockegyüttes a Tüskecsarnokban fog koncertet adni a nyáron.

Az augusztusi fezenes koncertjüket követően jövőre ismét Magyarországra jön a The Offspring, amely

június 12-én a Tüskecsarnokban fog fellépni a szintén punk rockot játszó Anti-Flaggel együtt. A két amerikai rockegyüttes mellett a magyar Run Over Dogs is színpadra lép majd a koncerten.

Facebook

Ez már a sokadik hazai fellépése lesz az 1984 óta működő The Offspring csapatának, akik először 10 éve jártak Magyarországon. A Dexter HollandNoodlesGreg KPete Parada összetételű zenekar már egy ideje a tizedik nagylemezén dolgozik és ha a következő hónapokban elkészülnek vele, nem kizárt, hogy jövő nyáron már új számokat is hallhatnak majd tőlük a magyar rajongóik.

Az 1988-ban alakult és egy négyéves megszakítás híján azóta is aktív Anti-Flag a The Offspring előzenekaraként látogat hazánkba. A pittsburghi együttesnek idén jelent meg az American Fall című tizedik stúdióalbuma, amelyről az American Attraction című szám volt az első kislemez.

Kiemelt kép: Getty Images/Mark Horton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik