Kultúra

Befejeződött a Legendás állatok 2 forgatása

Ezt egy aranyos videóval jelentették be a varázslós mozi Twitterén.

Tavaly novemberben került a mozikba a Legendás állatok és megfigyelésük, amellyel kapcsolatban már akkor kiderült, hogy a következő években nem egy, hanem négy folytatást is kap.

A július óta készülő sequel, a Legendás állatok 2 – Grindelwald bűntettei című második résznek mostanra befejeződött a forgatása, amelyet a produkció Twitterén jelentettek be az alábbi rövid, de jópofa videóval.

A csapóval ügyetlenkedő Alison Sudol (Queenie Goldstein) mellett az első filmből Eddie Redmayne (Göthe Salmander), Katherine Waterston (Tina Goldstein), Dan Fogler (Jacob Kowalski), Zoe Kravitz (Leta Lestrange) és Johnny Depp (Gellert Grindelwald) is visszatér a Párizsban játszódó folytatásban.

Az eddigi információk alapján produkció abba fog komolyabban belemenni, hogy Grindelwald milyen gonosztettekkel vívta ki a varázsvilág megvetését, és ha minden igaz, a történetben ilyen formán helyet kap Dumbledore (Jude Law) és Grindelwald legendás csatája is. A film a gyártó Warner Bros. Pictures korábbi nyilatkozata szerint arról fog szólni, hogy Gellert kiszabadul és híveket toboroz sötét ügyének.

A folytatások forgatókönyvét is J.K. Rowling írja és a második részt ismét az elsőt is levezénylő David Yates rendezi. A Legendás állatok 2 2018. november 15-én fog a magyar mozikba kerülni.

Fergetegesen fog kinézni Johnny Depp a Legendás állatok folytatásában
Jude Law nemkülönben. Emellett pedig a címe és a premierdátuma is kiderült a Legendás állatok és megfigyelésük folytatásának.
Kiemelt kép: Warner Bros. Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik