Kultúra

Meghalt Fábián Juli énekesnő

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2017. 12. 16. 19:45

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után szombaton Budapesten elhunyt Fábián Juli. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. Békésen távozott családja, barátai és zenésztársai körében – közölte Szepesi Mátyás, a művész menedzsere az MTI-vel.

Fábián Juli a szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva volt, aki a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt.

Fábián Juli: Annyi tervem és álmom van még
A daganatos betegséggel küzdő énekesnő úgy érzi, számára nincs más út, mint a teljes gyógyulás.

1980-ban született, zenei tanulmányait a Petőfi Sándor Általános iskola Ének-Zene tagozatán alapozta meg, ahol klasszikus zongorát is tanult. Később a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát, amellyel párhuzamosan az Etűd Zeneiskolában sajátította el a dzsesszének alapjait. Tanárai Munkácsi Bea és Winand Gábor voltak. Két év énektanulás után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára, Berki Tamás tanítványaként.

Pályafutása első éveiben énekelt a kizárólag női tagokból álló Soft Jazz Bandben, saját dzsessz kvartettjében, a Just In Time-ban és a Jazzjetben. Rendszeres vendége volt a Gyárfás István Triónak, több alkalommal énekelt Pege Aladár zenekarával, a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával, több ízben fellépett a Magyar Rádió Márványtermében. 2005-től dzsesszéneket tanított az Etűd Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Fábián Juli 2003-ban három számban közreműködött a Deseő CsabaGyárfás István Trio Tale című lemezén, 2005-ben az elektronikus zenét játszó Erik Sumo Band tagjaként a My Rocky Mountain című CD-n énekelt. 2007-ben és 2008-ban az egyik legismertebb jazz-énekverseny, a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. 2005-től öt éven át énekelt a népszerű nujazz csapatban, a Barabás Lőrinc Eklektricben, amellyel két stúdióalbumot (Ladal – 2007; Trick – 2009) készített. 2009-ben a Fábián Juli Jazz Riff-fel csinált lemezt Honey & Chili címmel. 2010-ben énektanárként közreműködött az első hazai X-Faktor versenyzőinek szakmai felkészítésében.

2011-ben elnyerte a Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat, ugyanebben az évben a Sárik Péter zongoristával közös duójával Harmony címmel publikált zeneanyagot. Szintén 2011-ben megjelent Zoohackerrel közös elektroakusztikus duójának négyszámos EP-je, a Girly, majd a formáció indult A Dal 2012-ben és a Like A Child című dallal bejutott a nyolcas döntőbe.

Fábián Juli & Zoohacker 2015-ben stúdióalbumot jelentetett meg Shine címmel. Valamennyi nagy hazai nyári fesztiválon fellépett.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Robin Williams during "One Hour Photo" Press Conference with Robin Williams and Michael Vartan at Park Hyatt Hotel in Century City, California, United States. (Photo by Vera Anderson/WireImage)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.