Mikor döntötted el, hogy a filmszakmában akarsz dolgozni?
Engem csak úgy odafújt a szél a filmhez. Rossz tanuló voltam, ki volt zárva, hogy gimnáziumba felvegyenek, ezért a Móra Ferenc egészségügyi szakközépiskolába jártam, érettségi után pedig egy évre kimentem Clevelandbe bébiszitternek. Ott megtanultam angolul, aztán hazajöttem, és mindenféle munkáim voltak, véletlenül dolgoztam filmben is: Joel Silver producernek tolmácsoltam a másfél hónapig Magyarországon forgó Hudson Hawkban. Silver eljárt Kiss Istvánhoz, a szobrászművészhez, és neki pózolt délutánonként, mert azt találta ki, hogy ez a híres szobrász kell hogy megalkossa a mellszobrát. El is készült, és Silver még egy csomó más szobrot is megvett tőle.
Amikor 1990-ben elindult itthon az HBO, akkor ott kaptam munkát, először recepciós voltam, aztán titkárnő, aztán PR-menedzser. Akkor még csak tizenvalahányan dolgoztunk ott, könnyű volt előrelépni. Ezt csináltam körülbelül négy évig, aztán magyar szöveget írtam filmekhez, például a Jóbarátok első két évadához. Aztán ért egy szerelmi csalódás, és úgy döntöttem, hogy jó messzire elmegyek. Mindent felszámoltam itt és 1995-ben kimentem Amerikába. Kint egy ideig megint bébiszitter voltam, aztán egy tévénél dolgoztam 7-8 hónapot, de amikor a barátnőm állását felajánlották nekem a háta mögött, mindketten felmondtunk. Aznap este elmentünk egy salsaklubba, ahol szóba elegyedett velem egy kedves hölgy, és elmondta, hogy egy rendező éppen asszisztenst keres maga mellé egy forgatásra. Két nappal később bent voltam a Sony stúdióban interjún, és megkaptam a munkát: Randa Haines rendezőnő asszisztense lettem a Mindenem a tánc című film forgatásán.
Ez tényleg véletlenszerűnek tűnik, de úgy tudom, a családodból is hozhattad a művészet iránti vonzalmat.
Valóban, apukám Tabányi Mihály harmonikaművész. Anyukám hatéves koromban meghalt, ő az Astoria szálló délutáni főportásaként dolgozott, de nyelvész volt, hét nyelven beszélt felsőfokon és kedvtelésből zongorázott is. Nem tudom, miért alakult így, de hálás vagyok a sorsnak, hogy naplóvezető lettem: olyan szerencsém van, hogy én az életben sosem fogok már unatkozni. Egyébként mindent a gyakorlatban tanultam meg egy állati kedves naplóvezetőtől, aki az akciójelenetekért volt felelős a Mr. és Mrs. Smithben, ahol én Simon Crane akciórendező asszisztense voltam. Olyan sokat terrorizáltam szegény szkriptest a kérdéseimmel, hogy rám szánt két hétvégét, és megtanította nekem. Később meg amíg ő elment kávézni, egy picit rám bízta, hogy helyettesítsem.
Azon a forgatáson szemelted ki magadnak ezt a munkát? Mi fogott meg benne?
Már előtte is nagyon tetszett az, hogy a naplóvezető számára egyszerűen nincs megállás. A részlegek többségének a filmezés azt jelenti, amit mi „hurry up and wait”-nek hívunk: ha például világosító vagy, akkor nagyon gyorsan meg kell csinálnod mindent, aztán meg csak várakozol a következő átállásig. A naplóvezetőnek viszont folyamatosan van dolga.
Mi kell hozzá, hogy valaki jó naplóvezető legyen?
Türelem, jó kommunikációs készség és szervezőkészség. De a legfontosabb, hogy az ember mindig érjen oda mindenhova pontosan és legyen jó kedve – ami valószínűleg a legtöbb állásra igaz. A naplóvezető legfőbb feladata, hogy gondoskodjon arról, hogy ami le van írva a forgatókönyvben, az tényleg a rendező elképzelései szerint menjen át filmre. Ez azt jelenti, hogy figyelem, hogy a színész a leírt dialógust mondja-e, és hogy megfelelő-e a kapcsolódás, azaz nem változott-e meg valami a színészen vagy a díszletben két felvétel között. Persze az összes részleg – a sminkes, a fodrász, a kellékes – figyel a maga részfeladatára, de végső soron a naplóvezetőé a felelősség, hogy minden stimmeljen. A felvétel alatt a rendező mellett vagyok, és lejegyzetelek mindent, azt is, hogy milyen objektívvel vettük fel a snittet, és azt is, hogy a rendező milyen megjegyzéseket fűzött az adott felvételhez, tetszett neki vagy nem. Van olyan rendező, aki azt hiszi, hogy majd emlékezni fog rá a vágásnál, de én vagyok azért, hogy leírjam, és ne kelljen emlékeznie. A jegyzeteimet a vágó kapja meg, aki ezek alapján tudja, hogy melyik felvételekkel dolgozzon. Egy forgatáson a rendezőn és a színészeken kívül mindenkit lehet nap közben pótolni, ha eltöri a karját, kivéve engem, mert én egy egyszemélyes részleg vagyok. Kemény munka, de kicsit kiváltságos helyzet is.
Hogyan lehet egyszerre figyelni a szövegre, a rendezőre, és arra is, hogy a színész haja jól álljon?
A multitasking képessége nagyon fontos, de ez tanulható. Minden forgatáson hamar kiderül, hogy hova kell kicsit jobban odafigyelnem. Ha például van olyan részleg, amelyik többet hibázik, akkor rájuk. Vagy ha olyan színésszel van dolgom, aki nem tanulja meg a szövegét, akkor rá. Val Kilmernek például már nem volt olyan jó a memóriája, amikor az Amerikai gólyahír című filmet forgattuk, ezért gyakran felragasztgattuk a szövegeit papírokon különböző helyekre, ha például a kamera szemben volt vele, akkor előfordult, hogy a partnere mellkasára.
A színész felé mindig én vagyok a rossz zsaru, a rendező meg a jó. Nekem kell szólnom, ha nem azt mondta, ami le van írva. De életemben egyszer fordult csak elő, hogy egy színész emiatt mérges lett rám, és ez pont a legutóbbi munkámnál, Alan Ball (a Sírhant művek és a True Blood alkotója, az Amerikai szépség írója – A szerk.) Here and Now című sorozatában fordult elő Tim Robbinsszal. Volt egy jelenet, amiben egy szót következetesen másképp mondott, mint ahogy kellett volna. Megkérdeztem Alant, hogy maradhat-e így, vagy szóljak neki. Alan azt válaszolta, hogy legalább egyszer vegyük fel úgy, ahogy a forgatókönyvben van – ez meg ugye egy ilyen írói dolog. Ilyenkor leguggolok az ülő színész mellé úgy, hogy alacsonyabban legyek nála, fogom a forgatókönyvet és nagyon kedvesen, udvariasan megkérdezem, hogy „itt ennél a résznél nem lehetne, hogy…” Ebben az esetben az történt, hogy Tim közölte, hogy szó sem lehet róla, ő ilyet soha nem mondana. Én eloldalaztam, de ő fölállt, és elkezdett hangosan méltatlankodni, hogy én hogy képzelem ezt. Közben már elindult a felvétel, és ő még mindig méltatlankodott. Aztán másnap reggel úgy jött oda hozzám, mintha mi sem történt volna.
Már a forgatás előtt is vannak feladataid egy filmmel?
Igen, kiszámolom, hogy melyik jelenet milyen hosszú lesz körülbelül, ami tévésorozatnál különösen fontos, hiszen ott egész pontosan meg van határozva az epizódok hossza, és könnyebb utólag kivágni valamit, mint hozzáadni, különösen, mivel előfordul, hogy két héttel azelőtt, hogy egy epizód adásba menne, még forgatunk. Nekem kell számon tartani azt is, hogy a történetben éppen melyik napon járunk és hány óra van, ez fontos például olyankor, amikor óra látszik a jelenetben. Soha nem kerek időpontokat állítunk be, mert akkor könnyebben észreveszi a néző, ha nem pontosan a jelenet hosszának megfelelően halad előre az óramutató.
Hogyan lehet kibírni a 12-16 órás forgatási napokat?
Én úgy csinálom, hogy állva dolgozom. Van egy kis gurulós asztalom, ami eredetileg hangmérnököknek készült, és azt tologatom. Ha sokáig ülsz, az nagyon rosszat tesz, de ez zseniálisan működik.
Még mielőtt naplóvezető lettél, dolgoztál többek közt A napfény ízében is, Ralph Fiennes asszisztenseként. Ő nem nehéz ember?
Velem egyáltalán nem volt az, roppant humoros, igazán szórakoztató, érdekes ember. A ruhatisztítástól kezdve a szöveggyakorlásig mindent csináltam vele, a nővérem pedig főzte neki a maceszgombóclevest. Sokfelé jártunk vele Budapesten, és volt néhány megszállott rajongója, akik követték, az nem volt egyszerű. Megtudták, hogy hol béreltünk neki lakást és megvárták a lakása előtt. Volt, hogy a gyártásvezetőnek ki kellett hívnia a rendőröket. A forgatás végén felírtam neki egy pergamenpapírra az összes dolgot, amit elszúrtam, és ráírtam, hogy „Carmen’s fuck-up list”. Azóta is az irodájában tartja bekeretezve.
Mi volt a legsúlyosabb vétséged a listán?
Volt rengeteg, de a legsúlyosabbat talán nem is én követtem el, hanem a nővérem: berakta a gyapjúpulóverét a mosásba, ami rettenetesen összement. Ralph-nek jó humora van, utána kaptam tőle ajándékba egy marha nagy gyapjúpulóvert.
Már a mostani boom előtt is dolgoztál itt forgó hollywoodi filmeken, például az Én, a kémen. Szerinted hogyan változott azóta a magyar filmipar?
A magyar stábok már akkor is hihetetlenül jók voltak és most is azok. Szerintem az a különlegességük, hogy olyan szakemberek vannak itt, amilyeneket Amerikában már nem találsz, például cipészek, szűcsök, akik nagy műgonddal készítenek el mindent. Csak azért nem dolgozom már itt forgó amerikai filmeken, mert jobban szeretek otthon lenni Los Angelesben a férjemmel. És amúgy sincs értelme idejárnom, itt is vannak jó naplóvezetők, és jön az utánpótlás is. Tavaly és most is tartottam a Filmalap felkérésére workshopot Budapesten azoknak, akiket érdekel ez a szakma, és mindkét alkalommal szuperek voltak az újoncok. Amúgy Andy Vajnát régóta ismerem, Los Angelesben találkoztunk először, aztán A napfény íze előtt felhívtam tanácsot kérni, és ő elmagyarázta, hogy hogyan alkudjak ki magamnak jobb fizetést. Az Én, a kémbe is ő ajánlott be.
És ő volt a producere az első komolyabb szkriptes munkádnak, a Szabadság, szerelemnek is.
A Szabadság, szerelem három hónapos forgatásának harmadik hetében megbotlottam a kábelekben, átestem az egyik sminkes táskáján és eltörtem a csuklómat. Azt hittem, Andy fölrak egy repülőre és valaki átveszi a munkámat, ehelyett beszervezték Deák Kristófot, aki azóta Oscar-díjat nyert a rövidfilmjével, de ott még Goda Krisztina asszisztenseként dolgozott, és egy tündéri édes srác, hogy segítsen nekem. Mindig hozta utánam a cuccaimat és elém rakta a laptopot, én meg egy kézzel pötyögtem.
Utána Amerikában számított bármit, hogy Magyarországon már dolgoztál naplóvezetőként?
Nem, mert nekik csak az számít, hogy szakszervezeti filmen tudok-e dolgozni. De a szakszervezetbe csak úgy lehet bekerülni, ha olyan filmen dolgozol, amelyik megfelel bizonyos kritériumoknak, amelyeknek csak a szakszervezeti filmek felelnek meg, szóval ez egy 22-es csapdája. Viszont bizonyos költségvetés fölött minden filmnek szakszervezeti tagokat kell foglalkoztatnia, és úgy van esélyed bekerülni a szakszervezetbe, ha dolgozol egy kis filmen, amelyiknek menet közben annyira megnő a költségvetése, hogy átkerül ebbe a kategóriába, és akkor a stábtagokat felvehetik a szakszervezetbe. Én is így kerültem be, a Wedding Palace című filmmel.
Még ez előtt voltál szkriptes a Zöld Darázson is, amit Michel Gondry rendezett, aki nem rejtette véka alá, hogy borzalmas élmény volt számára a forgatás. Ez menet közben mennyire nyomta rá a bélyegét a hangulatra?
Michel Gondry francia módra mindent saját maga akart csinálni, ezért nem is volt igazi second unit (általában a second unit veszi fel a színészek nélküli jeleneteket, és ennek az élén egy second unit rendező áll – A szerk.), és minden elhúzódott. Seth Rogen nemcsak a film főszereplője volt, hanem a producere is, ő is mindenbe belefolyt, és minden egyes beállítás után odajött és meg akarta nézni, hogy Michel melyik felvételt választotta. Egy olyan művészfilmrendező, mint Michel, nincs hozzászokva ahhoz, hogy a producerek beleszólnak abba, hogy mit csinál. Az előkészítés alatt ez valószínűleg nem tűnt fel neki, mert elvakította, hogy egy nagy amerikai produkcióban fog dolgozni és jól meg fogják fizetni, de szerintem ő túl nagy fába vágta ezzel a fejszéjét.
Angelina Jolie-val állítólag nagyon jól kijöttetek A vér és méz földje forgatásán, mégsem dolgoztatok többé együtt. Miért?
Úgy volt, hogy én leszek a naplóvezető az azt követő filmjén, a Rendíthetetlenen is, de aztán áttették a teljes forgatást Ausztráliába, ahol annál nagyobb adóvisszatérítést lehet igényelni, minél több helyi filmest alkalmaznak, így valószínűleg nem érte volna meg a produkciónak engem odautaztatni. Másrészről a férjem közben súlyos beteg lett, úgyhogy nem is akartam akkor elutazni Amerikából. Aztán megszakadt a kapcsolatunk, mert az olyan filmesek, mint Angie, havonta találkoznak kétszáz új emberrel, és a munkájuk határozza meg, hogy éppen kivel töltenek időt. Mi nagyon szerettük egymást, de én sosem voltam a barátja, hogy írogassak neki.
Ki a nagyobb díva, Jennifer Lopez, akivel A szomszéd fiún dolgoztál, vagy Cameron Diaz, akivel A csajok bosszúján?
Jennifer Lopez. Nagyon tehetséges és állati szorgalmas, de a dívák dívája. A szomszéd fiú bődületesen rossz film volt, de elvállaltam, mert rövid volt a forgatás és két tévésorozat közé pont befért. Már az meglepő volt, hogy a díva hölgy az első forgatási napon mindenkit megkért, hogy álljunk körbe, fogjuk meg egymás kezét, és imádkozzunk, hogy jól sikerüljön a film. Ezt enyhén szólva nem szokás. A forgatásra eleinte egy Rolls Royce Silver Shadow-val járt a 12 tagú sleppjével együtt, ami nem vette ki olyan jól magát, hiszen a dolgozók nagy része eléggé alacsony munkabérért dolgozik a stábban. Egy idő után rájött erre ő is, és elkezdett ő is a minibusszal járni, mint mindenki más.
Fáj neked, ha rosszul sikerül a film, amin dolgoztál?
Nem fáj, vége a forgatásnak, és kész. Ez a film ment egyszer az HBO-n, elkezdtem nézni, de nem bírtam végignézni, annyira rossz volt. Nem hittem el, hogy ezen dolgoztam. Hát, van ez így.
Mi volt a legnagyobb szkriptes hiba, amit valaha elkövettél?
Az Andy Garcia és Vera Farmiga főszereplésével készült Middletonban volt egy jelenet, amikor ők ketten egy tetőteraszon beszélgetnek, és Garcia figurája ott felejti a napszemüvegét. A következő jelenetben kilépnek az épületből és beszélgetnek tovább. Ezt ötször fölvettük úgy, hogy rajta volt Garcián a napszemüveg. Nem maradt benne a filmben, mert ötödszörre észrevettem, de Garcia nagyon pipa volt, mert úgy érezte, hogy a harmadik felvételen játszott tökéletesen.
És olyan, ami benne maradt?
A vér és méz földjében van egy jelenet, amikor a két főhősnő beszélget, és az egyiküknek mindig máshogy áll a haja a beállítástól függően. Nem az én hibám, könyörögtem, hogy vegyék ki, de benne maradt. Sok hibát meg lehet úszni lebukás nélkül, ha mondjuk az asztalon kicsit odébb kerül egy tárgy, az nem annyira tűnik fel, de ami az arcon történik, az mindig nagyon feltűnő, hiszen a néző elsősorban azt figyeli.
A holnap határa second unitjában is dolgoztál. Gondolom, ez volt a legnagyszabásúbb filmed.
Azt hiszem, igen, és itt az akciójeleneteket felvevő second unit nagyobb volt, mint a main unit, mert Tom Cruise maga csinálja a kaszkadőrjeleneteit. Vicces kontraszt ehhez képest, hogy dolgoztam a negyedik Halálos iramban-filmben is, ott a színészeknek beindítaniuk sem volt szabad az autókat.
A te munkádat befolyásolta, hogy Cruise nem használ dublőrt?
Csak annyiban, hogy emiatt rengeteget dolgoztam vele. Nagyon jó fej, nagyon magabiztos. Ha beszél veled, egészen közelről belenéz a szemedbe és sosem néz félre, és ettől te milliárdosnak érzed magad, olyan intenzitással figyel oda rád. Mindenkinek megtanulja a nevét a stábban, az utolsó pincérrel is úgy beszél, hogy örök élményt szerez neki azzal, hogy egyszer odafigyelt rá.
Melyik volt a legnehezebb forgatásod?
A Meg-boldogulni (Getting On) című HBO-sorozat, amelyben egyszerre három kézikamerával vették fel a jeleneteket, minden egyes felvétel más volt, és egy nap átlagban 150-160 beállítást rögzítettünk. Ez egy női elfekvőben játszódó dramedy. Elájulsz tőle, annyira jó sorozat, de vért izzadtam rajta.
Ki a legnehezebb természetű színész, akivel dolgoztál?
David Boreanaz a Dr. Csontból. Ő mindenkivel szűkszavú, nagyon kimért, és általában rossz kedve van. Persze lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy a 9. és 10. évadban, amikor én ott voltam, már a töke tele volt a sorozattal.
A legszörnyűbb természetű rendező pedig John McTiernan?
Ő is nehéz eset, és különlegesen nehéz volt az asszisztensének lenni a Rollerballon, de nem őt mondanám, hanem Rob Cohent, aki A szomszéd fiút rendezte. Azt a palit nagyon nem kedvelem, botrányosan viselkedett a forgatáson. Fogalmazzunk úgy, hogy nagyon beleillik abba a csapatba, akiket most megrónak azért, ahogyan a nőkkel viselkednek. Nekem nem volt vele semmi problémám, de én már túl vagyok azon a koron, hogy bekerüljek azok közé, akiknek egy ilyen rendező problémát okoz.
Korábban sem értek kellemetlen élmények?
Úgy gondolom, hogy kettőn áll a bál. Ha én felmegyek egy producer hotelszobájába, és azt hiszem, hogy ott egy szakmai megbeszélés zajlik majd, akkor én egy naiv idióta vagyok. És ha a producer fürdőköpenyben nyitja ki az ajtót, akkor nyilván azt mondom, hogy találkozzunk a lobbyban tíz perc múlva, és sarkon fordulok. Emellett én már megtehetem, hogy ha valaki elfogadhatatlanul viselkedik, akkor felállok, és otthagyom azt a munkát. Vannak viszont olyanok, akik ugyanezt nem engedhetik meg maguknak, vagy azért, mert szükségük van a pénzre, vagy azért, mert annyira fontos nekik, hogy sztárok legyenek, hogy ezért a világon mindent megtesznek. De ezt úgy értsd, hogy a világon mindent megtesznek. Őket fogják kihasználni azok, akiknek a kezében a hatalom van.
Mondj egy olyan dolgot bármelyik színészről, amit nem gondolnánk róla!
Titoktartási nyilatkozatot írok alá majdnem minden forgatáson, úgyhogy nagyon gáz lenne, ha most elkezdenék sztorizni. De azt elmesélhetem, hogy mi történt, amikor a Here and Now forgatása alatt Holly Hunter megkért, hogy gyakoroljam vele a szövegét. Elkezdtük, és rám szólt, hogy hangosabban mondjam. Aztán hogy még hangosabban, még hangosabban. A végén már ordibáltam. És akkor odahajolt a fülemhez, és súgva megkérdezte, hogy emlékszem-e a Zongoralecke című filmjére, „ami egy süket nőről szólt. Hát, én is süket vagyok.” És mutatta a hallókészülékét. Később hallottam, hogy a többiekkel is viccelődik, hogy hangosabban beszéljenek hozzá, nem titkolta a dolgot.
Amikor moziban vagy, rögtön kiszúrod a hibákat és felszisszensz?
Csak akkor, ha a film nem köt le, ha jó, akkor eszembe sem jut. Az Igazából szerelemben például van egy csomó hiba, de ettől még imádom, minden karácsonykor megnézzük a családdal.
Egy ideje főleg tévésorozatokon dolgozol. Ez milyen különbséget jelent a feladataidban?
Nagyon szeretek sorozatokat csinálni, mert hosszabb munka: egy mozifilm átlagosan hat hét alatt forog, egy sorozatévad négy és fél hónapig. Anyagilag is jobban megéri és a stáb is jobban összeszokik. Azt is szeretem, hogy gyorsabban haladunk, 16-20 nap alatt leforgatunk egy nagyjátékfilmnyit, gyakorlatilag ugyanolyan minőségben. A hierarchia tér még el, a filmen rendező az atyaúristen, az író pedig a forgatás idején már nem vesz részt a munkában, a sorozatnál viszont a creator az úristen, és az író végig fontos, mert a sztori folyamatosan formálódik. Nagyjátékfilmnél a rendezőé az utolsó szó, sorozatban a creatoré, és ha ő nincs ott, akkor nem a rendezővel, hanem az íróval beszélem meg a dolgokat.
Februártól láthatjuk majd az HBO-n Alan Ball már említett Here and Now című sorozatát. Erről mit szabad elmesélned?
Ez egy multikulturális családról szóló történet, amit Alan olyan eszméletlenül jól írt meg, hogy amikor elolvastam a forgatókönyvét, azonnal láttam magam előtt, hogy milyen lesz. Három-négy éve már nem kellett interjúra mennem munkáért, de amikor megtudtam, hogy Alan új sorozatot csinál, felhívtam a gyártásvezetőt és könyörögtem neki, hogy hadd menjek be interjúra. Soha nem voltam olyan lámpalázas, mint akkor, de Alan nagyon kedves volt, és ott helyben fölvett. Ebben az is közrejátszhatott, hogy Budapesten forgatta a pilotot a Virtuoso című sorozathoz, ami nem valósult meg, de ő nagyon szeretett itt dolgozni, és szimpatikus lehetett neki, hogy magyar vagyok. Bűbájos, eszméletlenül okos ember, aki a forgatáson egyáltalán nem ideges, hátradől, és tudja, hogy úgyis mindent megoldunk.
