Kultúra

Az Élet és Irodalom címlapjára került Simicska gecizése

A formula címmel ír Váncsa István a legutóbbi festékszórásról.

A publicista felidézi micsoda történelmi előzményei vannak az üzletember akciójának, milyen nagy tanítók (Buddha, Pál apostol, Szent Ágoston) világosodtak már meg Simicska Lajos előtt, aki ugyan szintén hallott hangot, csak nem égit, hanem Orbánét. Váncsa István szerint azonban Simicskát Buddhától és a szentektől az is megkülönbözteti, hogy nem váltott irányt a sorsfordító élmény után.

Ahogy az RTL Klub­nak mondta, Orbán Viktor tért le alattomban az igaz útról úgy, hogy arról még legközelebbi szövetségese se tudott.

 

A publicista e ponton hosszan értekezik Simicska és Orbán elmebeli állapotáról, majd morális kérdéseket kezd feszegetni, felsorolva, mi minden történt az immár legendás G-napig is ebben az országban 2010 óta.

Orbán illiberális kleptokrata maffiaállama 2012 végére tető alá került, ám Simicska ezt nem tudhatta, Orbán ugyanis őneki erről nem szólt. A régi barát nemzeti konzultációs kérdőíveket se kapott, így aztán nem vehette észre, hogy hazájában – amely hazának, mint az interjúban nyomatékkal hangsúlyozza, árulója ő nem lészen – a népbutítás nagyüzemi formája vált mindenna­possá.

Váncsának a nemzeti konzultációról rögtön két cikk is eszébe jutott. Az egyik Szájer Józsefé a Magyar Időkben, a másik Vásárhelyi Máriáé az ÉS-ben, amely történelmi kitekintést adott a Soros-terv hátterének azzal, hogy bizony az mégsem magyar találmány, mert a Harmadik Bi­rodalom a népszavazás helyett már bevezette bizony a népi konzultáció intézményét.

A publicista e kitérő után a fideszes gondolkodók ügyességén, észjárásán merengve tér vissza Simicskához, akit józanul gondolkodó, óvatos embernek tart, aki miután megszedte magát, idejében kiszállt és bár lehetne bármi, szabadsághős akar lenni.

Persze ez a döntés az ő pályáját továbbra is régi és immár megvetett cimborájához köti. Minél elszántabban tapossa Orbán a szabadság­jogokat, Simicska erénye annál tisztább és selymesebb fényben ragyog.

Szerinte együtt szerepelnek majd a jövő történelemkönyveiben is, és amikor Orbán hosszú és zagyva szö­vegeiből senki nem emlékszik már egy árva szóra sem, Simicska igéje afféle mágikus formula­ként a nép ajkán él majd tovább.

Erre utaló jelek egyébként már vannak.

Simicska megihletett egy Lehel téri lakót
A másik lehetőség, hogy Simicska Lajos akrobatikus ügyességgel mászta meg a panelt, és helyezte ki kedvenc mondatát.
Simicska Lajos az egyik legmeghatározóbb személy Európában
Legalábbis a Politico listája szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik