Külföld

Simicska Lajos az egyik legmeghatározóbb személy Európában

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 12. 07. 06:50

Korábban a témában:

A Politico közéleti és politikai hírportál az előző évekhez hasonlóan idén is elkészítette azt a listát, amelyen 28 olyan személy szerepel, akik a lap szerint 2018-ban a legmeghatározóbb szerepet fogják betölteni Európában.

A listát a német liberális politikus, Christian Lindner vezeti, a 19. helyen pedig Simicska Lajos áll.

A Politico szerint Magyarországon kívül alig ismerik Simicska Lajos nevét – ez minden bizonnyal igaz is –, a listán való szereplését azonban azzal indokolják, hogy az üzletember és  Orbán Viktor miniszterelnök kapcsolatában bekövetkezett drasztikus változás a 2018-as választások után döntő szereppel bírhat. És nem csak Simicska, de az ország életében is. Mint írják:

Ha Orbán nyer, minden szem Simicskára szegeződik majd. Döntenie kell: továbbra is harcolni fog a kormány ellen, vagy veszteségminimalizálás céljából eladja a médiaérdekeltségeit. Amennyiben meghajol a nyomás alatt, az Magyarország legjelentősebb kormánykritikus sajtójának megszűnését jelentheti, és így Orbán szabadon kiterjesztheti a hatalmát.

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő a Facebookon megjegyezte, hogy a lista pusztán azokat a neveket sorolja fel, akiknek politikát is befolyásoló tevékenységére érdemes lesz jövőre odafigyelni, így az azon való szereplés önmagában nem érdem és nem kitüntetés.

A 2017-es listának is volt magyar vonatkozású szereplője, mégpedig Soros György a 10. helyen.

 

Kiemelt kép: Simicska Lajos

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.