Kultúra

Egy holland rádió már sajnálja, hogy egy pucér férfival szívatott meg egy énekesnőt

A Radio 538 nevű holland állomás ellen a hétvégén kelt ki az internet egy része, többen bojkottra szólították fel a zenészeket, amiért az egyik Dj finoman szólva túlzásba vitte a poénkodást – írja a BBC. Az eset a múlt hónapban történt, de csak most váltott ki óriási népharagot Hollandiában egy random pucér pasi.

Egy ismert holland popsztárt, Maan de Steenwinkel (vagy csak simán Maant) hívták be az 538-ba, hogy élőben énekeljen, és ekkor pattant ki DJ Frank Dane fejéből, hogy milyen vicces lenne, ha Maan produkciója alatt egy ismeretlen meztelen férfi rázná magát a mikrofon előtt.

Az énekesnő semmit sem tudott az egészről, és sírva fakadt, teljesen kiakadt, mindeközben a stúdió szakadt a röhögéstől. 

Maan később azt mondta, hogy nagyon megijedt, és hülye szívatás volt az egész. Többen szexuális zaklatásnak látják az esetet, egy másik holland zenész, Tim Knol pedig bojkottot hirdetett, arra kérte a kollégáit, hogy a jövőben kerüljék a kapcsolatot a rádióval. A Dj bocsánatot kért, elmondta, hogy nem akarta megbántani az énekesnőt, és reméli, hogy barátok maradhatnak. Válaszul Maan az Instagramon fogadta el a bocsánatkérést, de ettől függetlenül rosszul érintette a pucér idegen.

Fotó: Twitter/538 via BBC

A teljes videót például itt nézheti vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik