Kultúra

Nagyon ütős lesz a fiatal Voldemortról szóló rajongói film

Itt a közösségi finanszírozásból készülő alkotás új előzetese, amelyet még Hollywoodban is megirigyelnének.

Júniusban írtunk először a Tryangle Films nevű független filmes csapat projektjeként készülő Voldemort: Origins of the Heir című rajongói filmről, amely már a teaser trailere alapján is ígéretesnek tűnt.

A Kickstarteren összegyűjtött pénzből finanszírozott produkcióról utóbb kiderült, hogy (nem kicsit meglepő módon) a Harry Potter filmes jogait birtokló Warner Bros. Pictures is áldását adta rá, így minden akadály elhárult az elkészítése elől. A jelenleg már az utómunkálatokat taposó alkotáshoz most megérkezett a második, egyben végső előzetes, amely ugyan kevesebb, mint egy perces, de azt újfent megerősíti, hogy igencsak színvonalas lesz a Sötét Nagyúr középiskolai éveiről szóló Origins of the Heir.

Ahogyan az a Harry Potter-regényekből és a Warner-féle filmekből ismert, Hepzibah Smith 1943-as meggyilkolását az akkor még Tom Rowle Denemként praktizáló Voldemort a házimanójára kente. A filmben egy Griffendél-leszármazott azonban megsejti az igazságot és nyomozni kezd az ügyben.

A trailer végén kiderül, a Voldemort: Origins of the Heir január 13-án fog felkerülni a Youtube-ra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik