A végéhez közeledik a Konyhafőnök VIP második szériája, ahol celebek, színészek, zenészek mérték össze a főzőtudásukat hétről hétre. A pénteki döntőre ketten maradtak, egy volt szépségkirálynő, Dobó Ági és Anger Zsolt főznek egymás ellen 10 millió forintért. Az első adásról is írtunk , illetve a hasonló műsorok sikereiről, ehhez mérten pláne érdekes, hogy jött össze az RTL Klubnak az évad, és van-e értelme egy következőnek.
Az első Konyhafőnök még 2014-ben indult, akkor, amikor Magyarország többsége még csak ismerkedett a fine dininggal, és nem teljesen volt világos, hogy mennyire amatőrök kerülnek a műsorba. Aztán kiderült, hogy tök mindegy, hogy Wossala Rozina vagy bárki más milyen előképzettséggel szeretne első lenni, és rengeteg pénzt hazavinni, a lényeg, hogy izgulhassunk a versenyzőkért, és ne az alapoknál kelljen kezdeni. Ez ugyanis halál unalmas – hacsak nem valami híresség bénázik, annak már lehet maximum értelme. Nem véletlen, hogy az Amerika legrosszabb szakácsai reality nem tartozik a legnépszerűbb főzőműsorok közé (IMDb-n 6,4, míg a a MasterChef 7,3)
Szóval a recept működik, a magyarok imádják nézni, ahogy mások főznek, az RTL Klubnak csak egy jó csapatot kellett hozzá megtalálnia. Az első két évben ugyanis Vajda Pierre ételkritikus, és Bernáth József séf álltak Fördős Zé mellett, de
Miután bevált a Konyhafőnök, a csatorna megpróbálkozhatott a VIP-verzióval áprilisban, és bejött. Többtucatnyi hírességet szereztek a feladatra, majd az elsőt Gáspár Bea nyerte meg a 10 millió forinttal együtt. Ez a műsor nem az a hely, ahol a celebek szomorúan lemondanak a nyereményről, Gáspár óriási karriert látott a gasztróban, ráébredt a tehetségére, és a 10 milliós pénz után beindította Gáspár Bea Konyháját. Az oldal elég halottnak tűnik, a nagy lelkesedés után május óta elmaradtak a receptek, de a szándékot értékelhetjük.
A második évadra sem fáradt el a casting, és bár az első rész után felhoztam, hogy miért a B-lista után nyúl az RTL Klub, meg kell őket kövessem. Összességében jól összerakták, végig maradtak olyan szereplők, akik miatt ez volt a legjobb napi műsor az elmúlt hónapokban. És nem csak szerintem, a nézettségi adatok alapján a Konyhafőnök hozta a számokat, hétről hétre veri az idősávjában a TV2 Ázsia Expresszét. Egy múlt csütörtöki adás például a 18-49-es kereskedelmi korcsoportban 20,8 százalékos közönségarányt hozott, ami az 50 legnézettebb műsor listáján az ötödik helyre volt elég.
Jó nézni, hogy mindenki ennyire lelkes
A Konyhafőnökre nem elég egy-két órát szentelni, mint általában a vetélkedők celebes kiadásaira. Ha valaki jól teljesít, hetekre szóló elkötelezettséget jelent a műsor, és nem illik félvállról venni. De nem is veszik, a legszuperebb az egészben, hogy Anger Zsolttól Szabó Simonig mindenki halálosan komolyan koncentrál, és a riportszobában könnyes szemmel mondja el, ha nem jött össze a zellerpüré vagy odaégett a hercegnőburgonya, és a máklisztes ropogós sem jött össze.
Aki egy kicsit is érdeklődik a téma iránt, át tudja érezni, hogy ez a 10 milliós tétre menő főzőiskola nagy élmény lehet. Kicsit olyan, mint amikor annak idején együtt gondolkozott az ember a Legyen ön is milliomos!-ban Vágó Istvánnal. Ugyanez, ha Sárközi Ákos azt mondja, hogy ma őzpisztollyal (amikor a vad egyik lábát gerinccel együtt vágják le, és egy pisztolyra hasonlít a comb és gerinc formája) kell dolgozni, akkor el lehet azon gondolkozni, hogy mi a jó istent kezdenénk egy karhossznyi vadhússal, vajon 60 perc alatt lenne-e a krumplipürén és egy nyers húson kívül más a tányéron. Az elején még röhögtünk, hogy hányszor hangzott el adásban a textúra szó, de igazából az látszik, hogy bárki elmélyül egy versenyhelyzetben a szifonban és a répatextúrákban.
Lehet fejlődni a stúdióban és otthon is. Nem kell egyből fújolni a fine dining világára, attól még hogy kicsik az adagok, még okozhat örömet bárkinek, hogy három kanálnyi tejfölkúp helyett olajba csöppentett, zselatinnal dermesztett tejfölpöttyöket csinál egy profi konyhában.
Persze akadtak idegesítő választások, Szabó Zsófi se hagyta otthon a modorosságát, viszont több meglepő és szórakoztató híresség került be, élükön Szabó Simonnal. A színész egyfajta harcként fogta fel az egészet, és a jó humora sokat tett hozzá a hangulathoz, ő volt az évad egyik aduásza.
Na meg Fördős Zé, akinek komoly rajongótábora alakult ki a Street Kitchen óta, és már csak az a kérdés, hogy mikor fáradnak el az arcok. Fördős Zéről kiderült a Farmnál, hogy nem vethető be minden projektbe, egydimenziós műsorvezető, aki mögött egy óriásibb gasztróbrand áll. Egyelőre viszont még szeretik a nézők, és a formátum nem áll le a döntővel, az RTL újra játékosokat keres.
Kiemelt kép: RTL Klub