A játék
Az évek során annyi mindenbe belekóstolt – többnyire pofátlanul sikeresen –, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Alföldi Róbert eredendően színésznek indult, a legendás szentesi dráma tagozatos gimnáziumból egyenesen a Színművészetire – ami máig azon felvételizők kiváltsága, akik olyan kérlelhetetlenül tehetségesek, hogy instant helyet csinálnak maguknak a sokadszorra nekifutók és egynéhány protekciós mellett. Pedig nem volt az a fajta kisgyerek, aki már óvodában szinkronizál és gyerekfilmekben ripacskodik: színházi darabot csak tizennégy évesen látott először, hogy aztán annál nagyobb lendülettel zárkózzon fel. A Színművészetit még be sem fejezte, már volt III. Richárd és Macbeth, főszerepet játszott a Bűn és bűnhődésben, és a későbbi karrierjében is nehezen találni olyan szerepeket, amitől nem dobogna gyorsabban a tipikus színészaspiráns szíve. Puck, Rómeó, Mozart, Lucifer, Jago, Trigorin, Bicska Maxi – csak néhány a szerepei listájáról, ami csak azért nem hosszabb, mert idő közben a színészi munkáról átnyergelt a rendezés felé.
A rendező
Alföldi már karrierje korai éveiben is időről időre átállt a túloldalra, és inkább rendezőként próbálta színpadra állítani vízióit, először a Trisztán és Izoldát vitte színre ’95-ben. Sajátos stílusa nehezen téveszthető össze bárki máséval, a provokatív, formabontó, posztmodern szavak csak címkézésre jók, arra kevésbé, hogy megragadják a rendezéseinek lényegét. Főleg úgy, hogy a beskatulyázást komolyan megnehezíti az sokoldalúság, ami a munkásságát jellemzi műfajok terén: a legszikárabb vérdráma ugyanúgy ott van rendezései között, mint musicalek, operettek, bábjátékok. És ez „csak” a színház: a hagyományos színpadi darabok mellett – itthon és külföldön – táncshow-t, kisfilmet és videoklipet is rendezett már, alighanem fog is még.
Kimondok egy nevet, és ott van a hangja mindannyiunk fülében
Persze, komoly színészi és rendezői munkák, nemzetközi lehetőségek és sikerek, díjak már ifjú korban, és így tovább – de azért valljuk meg, az sem elhanyagolható teljesítmény, hogy Alföldi Róbert egy teljes tévénéző-generáció agyába égett be hangjával, amikor a valaha volt leghosszabban műsoron lévő főműsoridős kórházsorozat, a Vészhelyzet Carter dokijának kölcsönözte a hangját. Kis gyakorlatképpen mondjuk ki fejben Carter doki nevét, és próbáljuk nem Alföldi Róbert hangján hallani azt. Nem fog menni. Mellette is volt természetesen jó néhány emlékezetes szinkronszerepe, személyes kedvencem a fővámpír hangját kölcsönözése A kárhozottak királynője című vámpírfilmben, amit gyakorlatilag az ő szinkronszereplése emelt a rettenetesből elviselhetővé.
Nemzeti évek
A nagy célok a jó célok jeligére Alföldi Róbert pályázott a Nemzeti Színház igazgatói székére, amit 2008-ban el is nyert, hogy aztán csináljon egy olyan Nemzetit, amilyenre minden egészséges ország vágyik. Dölyfös múltidézés helyett progresszív, jövő-fókuszú, minden korosztálynak érdekes, színvonalas, sokszínű, ünnepelt színházat olyan darabokkal, melyek létező és aktuális problémákról beszéltek, olyan színházat, ahová hónapokra előre is nehéz volt jegyet kapni – csak mellékesen jegyzem meg, hogy ezt a szerepet azóta a Katona vette át. A Nemzetiben hazai és külföldi vendégrendezők állítottak színpadra fontosabbnál fontosabb darabokat, a társulat meg azt sem tudta, hogyan fürdőzzön a lehetőségekben. Egy ciklus után igazgató- és rendszerváltás történt.
Bárka
Még mielőtt felvirágoztatta a Nemzetit, Alföldi egy másik színházat is új szintre emelt: a Bárka Színház születése óta legendás volt, erre sikerült ráemelni 2006 és 2008 között, amikor Alföldi igazgatta. A Bárka formabontó és társadalmilag érzékeny alapértéke olyan kényelmesen vágott egybe Alföldi elképzeléseivel színházról és világról, hogy a Bárka annak ellenére virágzott, hogy ekkor már korántsem volt könnyű dolga a kisebb és alternatív színházi törekvéseknek. Alföldi távozása után Seress Zoltán vezette a Bárkát, ám sajnos nem sokáig bírta az egyre ridegebb kultúrafinanszírozási körülményeket, és 2014-ben megszűnt. Aki valaha járt ott, azóta is érzi a hiányát.
Anya-játszma széles vásznon
Nem lenne teljes egy ilyen életmű játékfilmes rendezés nélkül. (Egyébként nem is az, és még jó ideig nem is lesz, hiszen Alföldi előreláthatólag még néhány évtizedig töri majd a borsot a hatalmasok orra alá.) Alföldi egy kortárs regényből, Bartis Attila Nyugalom című kötetéből rendezte meg első filmjét, tisztességes kritikai sikerrel – és a közönség vegyes reakciójával, ami várható minden ennyire karcos rétegfilm esetén.
Arénaszínház, vagy amit akartok
Hogy kellett-e ez a műfaj Magyarországnak, az döntsék el, ha még lesznek, a színháztörténészek, az azonban tagadhatatlan, hogy az arénaszínházi formátum hazai megtelepedésében Alföldi Róbert volt az egyik ludas, amikor a generációs klasszikus, az István, a király harmincadik évfordulójára időzítve színpadra állította a rockopera frissített, áthangszerelt, napjainkhoz illesztett újrafeldolgozását. És azóta még néhány hasonlóan nagyszabású zenés darabot, a Passio XXI után legutóbb a Hegedűs a háztetőnt.
Kaleidoszkóp
Miközben színpadon játszik, színházat rendez, filmet rendez, sőt, operát rendez, műfajokat újít meg, szinkronizál, igazgat, és így tovább, Alföldi Róbertet nehezen lehetne azzal vádolni, hogy szakbarbár. Ott vannak például az egészen sikeres festményei, vagy az a nosztalgikus időszak, amikor a művész úr a honi kereskedelmi televíziózás hajnalán az RTL Klub reggeli műsorát vezette. Hogy ez kínos volt, vagy zseniális, azt döntse el mindenki maga, annyi viszont biztos, hogy egészen más hangulatú volt egy Alföldi-Novák Péter-páros show-jára ébredni, mint a mai bulvárrettenetekre. Az RTL-nél maradt akkor is, amikor visszatért a képernyős munkához, ha csak érintőlegesen is, az X-Faktor mentoraként. Nem lehet ráfogni a monotonitást, az vitathatatlan.
Közéletiség
A fentebb kifejtett sokoldalúsághoz kapcsolódik a Heti Hetesben vállalt szereplése is, ami a műsorban megszokottan jelen lévő ökörködés mellett már felvillantotta azt a fajta közéleti tudatosságot, amit Alföldi ugyan sosem rejtett véka alá, sőt, rendezéseiben is erősen visszaköszön, ám a Facebook megjelenése óta még hangsúlyosabbnak érezhető, mivel jobban szem előtt van. Alföldi Róbert sosem riad vissza attól, hogy beleálljon fontos ügyekbe, hogy gyakran megosztó, de átgondolt véleményét megfogalmazza és ezzel állást foglaljon az általa fontosnak tartott értékek mentén, amelyekben leginkább az engesztelhetetlen humanizmus a közös.
A dolgos kis hétköznapok
És miközben közéletileg és társadalmilag tudatos, vagy éppen megújít valami arra érdemes műfajt, és zuhognak – na jó, az utóbbi pár évben, a politikai szélirány miatt talán kicsit kevésbé sűrűn zuhognak – a díjak, Alföldi Róbert keze alól a kevésbé nagy nyilvánosságot kapó mindennapokban is továbbra is minőségi színházi produktumok kerülnek ki. A Radnótiban futó, döbbenetes erejű Futótűz című rendezésére hónapokra előre lehetetlen jegyet venni, de ha színpadra áll, az is hasonló garancia a telt házra: a Centrál Színházban futó My Fair Lady férfi főszerepében Tompos Kátya Eliza Doolittle-jéből nevel úrinőt.
Ez volt az eddig ötven év, és meglepődnénk, ha a következőkben csökkenne a lendület, mindenesetre boldog születésnapot kívánunk Alföldi Róbertnek!
Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
