Kultúra

Betiltaná a dohányzást a francia filmekben az egészségügyi tárca

A dohányzás visszaszorítását célzó tervei között a francia filmekben is megtiltaná a dohányzást a francia egészségügyi miniszter.

A hatvanas évek francia újhullámos filmjeiben még teljesen természetes volt a dohányzás, Jean-Paul Belmondo szájának sarkában is folyton ott lógott a cigi a korszak egyik nagy klasszikusában, a Kifulladásig című drámában, vagy éppen a képen is látható A bolond Pierrot című romkomban. Egy francia szenátor adatai szerint a francia filmek több mint háromnegyed részében ma is rágyújtanak.

Agnes Buzyn egészségügyi miniszter programjában kiemelt szerepet kap az évente mintegy 75 ezer francia halálát okozó dohányzás visszaszorítása – számolt be róla hétfőn a The Daily Telegraph (via MTI).

A leszokásra felhívó és biztató nagy hirdetési kampányok nem jártak sikerrel – mondta el pénteken a miniszter, s hozzátette: ezért most azzal próbálkoznak, hogy a fiatalokat a közösségi médiában célozzák meg az üzenettel és a filmekből is ki akarják tiltani a dohányzást.

Nem értem, hogy miért fontos a cigaretta a francia filmben?

— vetette fel Buzyn, aki a filmiparért is felelős kulturális tárca vezetőjével kíván konzultálni a lehetséges dohányzásellenes lépésekről.

Buzyn júliusban bejelentette, hogy a következő három évben egy pakli cigaretta árát a jelenlegi 6,50 euróról (2000 forintról) fokozatosan 10 euróra (3100 forintra) növelik, ami a Telegraph szerint még mindig olcsóbb lesz, mint egy átlagos doboz cigaretta ára Nagy-Britanniában.

A francia miniszter emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt évtizedben a brit kormány erőfeszítései miatt 30 százalékról 20 százalékra csökkent a dohányosok aránya a szigetországban, míg Franciaországban továbbra is 30 százalék körül mozog ez az arány.

A francia politikusoknak azonban nem lesz könnyű dolga ebben a kérdésben. Egy helyi hírportál, a TheLocal.fr szerint máris nevetség tárgya a kezdeményezés. Akadt, aki azt írta a közösségi médián, hogy ha a dohányzás tilos lesz a francia filmekben, akkor már a káromkodást, a bűnözést és a gyorshajtást is le kéne tiltani a filmvászonról.

Egyelőre nem világos, hogy a tiltás miféle formáját választja a kormány, illetve a füstmentesség csak a francia filmekre vagy a külföldi sorozatokra is vonatkozik-e. További kérdés, hogy a filmarchívumokat is érinti-e majd a rendelkezés, ott vajon szintén elnyomják-e a cigarettacsikkeket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly felhívta a kormányokat, hogy adjanak 18 éven felülieknek szóló besorolást az olyan filmeknek, amelyekben dohányzás látható, hogy megvédjék a gyerekeket és serdülőket a rászokás veszélyétől. Három éve a Hollywoodban készült filmek 44 százalékában szerepelt dohányzós jelenet, ezek 36 százaléka olyan korhatárt kapott, hogy gyerekek is nézhették.

Kiemelt kép: Films Georges de Beauregard/Rome Paris Films

Ajánlott videó

Olvasói sztorik