Kultúra

Megvannak a Comet-díjak idei jelöltjei

És már lehet is szavazni az esélyesekre, akik közül a győzteseket a decemberi Comet-gálán fogják megnevezni.

2017-ben ismét megrendezik a Comet-gálát, és a ma az is kiderült, hogy kik az idei év jelöltjei. A Comet-gála idei műsorvezetői Csobot Adél és Istenes Bence lesznek, az összhang garantált, hiszen ők az életben is egy párt alkotnak. Először állnak majd együtt színpadra a közönség előtt december 8-án és bár Bence egy videóüzetben volt csak jelen a sajtótájékoztatón, amit a Bestiában tartottak, mégis már most megadta a Comet alaphangulatát a jól összeszokott pár.

Az esemény online műsorvezetői FollowAnna, Goodlike és Henry Kettner, akik neve biztosíték arra, hogy idén is lendületes és élményekben gazdag közvetítéseket láthatnak a rajongók. Az online műsorvezetők mindent megtesznek majd azért, hogy betekintést engedjenek az év egyik legszínesebb bulijára.

Pásztor Anna: Várom a zaklatómat, hogy én is előállhassak egy sztorival
Tóth Gabi szerint egyébként nem szabadna megemlíteni az elkövetőket. Hogy mi?

A Comet-gálához idén szakmai partnerként a Sziget Kft. is csatlakozott, ami még nagyobb rangot ad az eseménynek és a jelöltek méltán lehetnek büszkék arra, hogy bekerültek az idei év legjobbjai közé.

A jelölőbizottság tagjai Eszenyi Enikő, Varga AttilaSixx”, Sabján Johanna, Sallai Zsuzsa, Bíró Pál, Galler András „Indián”, Szűts László, Kádár Tamás, Schiwert-Takács László voltak, akik szigorú szakmai szempontok alapján választották ki a jelölteket, akik a következők:

A legjobb női előadó kategória jelöltjei:

Pásztor Anna
Lábas Viki
Kollányi Zsuzsi
Rúzsa Magdi
Tóth Gabi

A legjobb férfi előadó kategória jelöltjei:

Caramel
Freddie
Fluor Tomi
Majka
Kiss Tibi

A legjobb humorista kategória jelöltjei:

Hadházi László
Kiss Ádám
Kőhalmi Zoltán
Mogács Dániel
Bödőcs Tibor

A legjobb színésznő kategória jelöltjei:

Balsai Móni
Ónodi Eszter
Pokorny Lia
Petrik Andrea
Farkas Franciska

A legjobb színész kategória jelöltjei:

Anger Zsolt
Lengyel Tamás
Nagy Ervin
Scherer Péter
Vecsei H. Miklós

A legjobb dal kategória jelöltjei:

Quimby – Forradalom
Pápai Joci – Origo
Soulwave – Kalandor
Király Viktor feat. Majka&Curtis – Hatodik emelet
Honeybeast – Így játszom

Az év social média szereplője kategória jelöltjei:

Hosszú Katinka
Istenes Bence
Kasza Tibor
Sebestyén Balázs
Majka

A legjobb klip kategória jelöltjei:

Margaret Island – Engedd, hogy szabad legyek
Quimby – Üzenet nincs
Kollányi Zsuzsi feat. Lotfi Begi feat. Majka – Valahonnan
Caramel – Zeniten túl
Halott Pénz – Élnünk kellett volna még

A legjobb zenekar kategória jelöltjei:

Blahalouisiana
Margaret Island
Halott Pénz
Quimby
Wellhello

Az idei év újításaként már nemcsak a cometlive.hu oldalon tud szavazni a közönség a jelöltekre, hanem az RTL24 applikáción keresztül is. Idén is minden jelöltre 24 óránként 1 szavazatot lehet leadni és így kedvencünket a győzelemig juttatni.

Csobot Adél ma pontban délben megnyitotta a szavazást, amely december 8-án 12:00-ig tart.

Az idei Comet-gálát december 8-án rendezik a MOM Sportban, ahol majd fény derül az idei győztesekre. A kategóriák mellett idén is kiosztják majd az Életműdíjat és jutalmazzák az Év pillanatát.

Kiemelt kép: Facebook/Comet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik