A rend kedvéért elmondanám, hogy nem vagyunk illegális kommunista pártsejt, nem titokban gyülekezünk, szervezkedünk és általában nincs nálunk Molotov-koktél sem
– humorizált felvezetőjében Csaba László közgazdász, aki Sólyom Lászlóval, Mellár Tamással, Chikán Attilával és további hat meghatározó konzervatív értelmiségivel alapította meg pár éve az Eötvös Csoportot. Azért látták szükségét egy ilyen szellemi kör létrehozásának, mert nagyon aggasztotta őket a magyarországi közbeszéd siralmas állapota.
A csoport nyilvános előadásain ezért olyan közéleti slágertémákat vesznek elő, amelyekről rengeteg szó esik a politikában és a sajtóban is, de sokszor hisztérikus, indulatos vagy lebutított módon. Itt mindig az adott terület szakértői járják körül a kérdést. Legutóbb Fabiny Tamás evangélikus püspök beszélt a menekültekkel szembeni emberséges bánásmódról, ezúttal pedig az iszlám és a nyugati kultúra viszonya került terítékre két orientalista tálalásában.
Oké, iszlám, de melyik?
Olyan, hogy iszlám nem létezik, csak iszlámok vannak
– kezdte előadását Jany János, a Pázmány Péter egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézetének vezetője.
Ezért, ha tőle megkérdezik, hogy egy adott kérdésben mit mond az iszlám, akkor ő általában visszakérdez: melyik? A siíta vagy a szunnita? A fundamentalista vagy a mérsékelt? Pontosan melyik közjogi iskola melyik aliskolája? Na és melyik térségről is beszélünk?
A világszerte másfélmilliárd hívőt számláló iszlám ugyanis időben, térben, ideológiában és a vallási tanokban is hihetetlenül töredezett. Ezért is nehéz megmondani, hogy miként viszonyul az iszlám a Nyugathoz, mert itt messze nem egyféle viszonyról van szó. Ott kezdődik, hogy az iszlám kialakulásakor még eleve nem is létezett az a politikai-kulturális-földrajzi képződmény, amit Nyugatnak hívunk. Keresztények viszont voltak már akkor is, és Mohamed követőinek meglehetősen ambivalens kapcsolata volt velük: valahova a hitetlen pogányok és az igazhitű muszlimok közé félútra sorolták be őket, akik ugyan szabadon gyakorolhatták a hitüket, de másodrendű állampolgárnak számítottak a muszlim területeken.
A középkorban is folytatódott ez a kettősség: egyrészt keresztes háborúk, másrészt virágzó kereskedelmi és kulturális kapcsolatok jellemezték a muszlim-keresztény viszonyt (nem véletlen, hogy a középkori Európa épp az itáliai városállamokban kezd felvirágozni, amelyek folyamatosan kereskedtek a muszlimokkal).
Mindnyájan muszlimok volnánk?
Ekkoriban fejlődött ki az iszlám terjeszkedést szolgáló harci ideológia, amely a mai napig nagy hatással bír a muszlim világban. Két nagy részre osztották fel a világot: az „iszlám házára” és a „háború házára”. Utóbbi a még meg nem hódított területeket jelentette, de fontos, hogy ez sem a szabad gyilkolászás terepe volt. Ezért is fontos, hogy hiába beszélnek szent háborúról az Iszlám Állam merénylői, valójában közük sincs hozzá.
Az iszlám jog a legapróbb részletekig leírja, hogy a háborúnak hogyan kell lefolynia. Ami ma iszlám terrorizmus néven fut, az első hangtól az utolsóig lábbal tiporja a dzsihád törvényeit.
Már csak azért is, mert például szigorúan tiltja a nők és a gyerekek, és általában a nem harcoló felek lemészárlását. De a hadüzenet, valamint a támadás helyének és idejének megjelölése is kötelező. Mindehhez hozzátartozik, hogy az iszlám alapvetően tényleg térítő vallás, vagy ahogy Jany tömören megfogalmazta: mindenki muszlim, legfeljebb valaki még nem tud róla. De a mai konfliktusokat szerinte nem ez az eszme mozgatja. Még Oszáma bin-Láden is világosan elmondta beszédeiben, hogy nem a Nyugatot akarja megtéríteni, csak az iszlám szent terét védi a betolakodóktól, elsősorban az amerikai hadseregtől.
A történelmi fordulópontot a nagy földrajzi felfedezések jelentették, ezután kezdett el kialakulni az iszlám kapcsolata a Nyugattal, vagyis a nagy gyarmatbirodalmakkal. Ehhez a világhoz már valahogy viszonyulni kellett, és ennek a mai napig három fő csapásiránya van:
- A lelkes modernizáció, amely a nyugati intézmények átvételétől várja a sikert, minimalizálva az iszlám szerepét.
- Egy középutas gondolkodás, amely elfogadja a modernizációt, de nem akarja háttérbe szorítani a vallást.
- És a teljes elutasítás, miszerint az iszlám tökéletes, csak meg kell őrizni eredeti formájában, és visszaverni a gonosz nyugatiak, imperialisták, cionisták ármánykodását. Ez halálra ítélt vállalkozás, így általában előbb frusztráció, majd gyakran erőszak fakad belőle.
Ebből is látszik, milyen összetett a kérdés az iszlám és a Nyugat kapcsolata. Jany szerint az iszlámra is igaz, hogy általában nem a vallási tanokból vezette le a politikai-gazdasági érdekeit, hanem épp fordítva: utólag támogatta meg vallási tanokkal a kialakult helyzeteket. A Korán erre bőven nyújt mozgásteret: részletesen szabályozza az élet hétköznapi területeit, de politikailag szinte semmit nem ír elő. Ugyanúgy levezethető belőle a parlamentáris demokrácia, mint a kalifátus szükségessége. Mindkét államformáról be is bizonyították már a történelem folyamán, hogy az egyetlen üdvözítő rendszer a muszlim társadalmak számára.
Zsigeri válaszok
A jogi szekularizáció már nehezebb ügy, mert a Koránban bőven akadnak konkrét kinyilatkozatások ezzel kapcsolatban: ha ott az szerepel, hogy a lopást kézlevágással kell büntetni, akkor hiába tiltakoznak jogvédő szervezetek:
Nem fogják azt mondani, hogy jó, akkor az Amnesty International nyomására átírjuk a Koránt.
De azért az iszlám jogtudósok elképesztően kreatívak tudnak lenni, ha valamit el akarnak érni. Jany szerint ezt már a vicces anekdota is mutatja: köztudott, hogy a Korán olvasása közben tilos dohányozni, mert az a szakrális szöveg megsértését jelenti. Ám ha annyira buzgók vagyunk, hogy még a cigiszünetünk alatt is a szent könyvet olvassuk, az már egész más helyzet, és nagyon is dicséretes Allah szemében. Hasonlóan furfangos trükközéssel érték el liberális muszlim jogtudósok, hogy bizonyos országokban több száz éve nem hajtanak végre kövezést a női paráználkodásért – megugorhatatlan eljárásjogi akadályokat gördítve az ilyen ügyek vádak elé.
Jany szerint Európa és a Nyugat elmúlt 500 éve arról szólt, hogy mindenkinek hozzá kell viszonyulnia, többek között az iszlámnak is. Most van az a zavarba ejtő helyzet, hogy megfordult kicsit a dolog, és Európának kell viszonyulnia az iszlámhoz. Ehhez nincsenek használható előképek, így zsigeri válaszok születnek. A jelenlegi migrációs válság kapcsán jól látszik, hogy ugyanazok a fő csapásirányok, mint fordítva is: az EU-ban is a teljes elfogadás, az élből elutasítás és a középutas megoldás hármassága alakult ki, akárcsak az iszlám részéről.
Teljes bezárkózás
Kicsit megijedtem, amikor megkaptuk a témát, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy iszlamofóbiában vagy xenofóbiában szenvedünk. Nem tudjuk, hogy most mi zárkózunk be vagy az iszlám, esetleg kölcsönösen bezárkózunk egymás iránt
– kezdte Tüske László, a Széchényi Könyvtár főigazgatója, aki hosszabb ideig élt Kairóban is az arab tavasz kirobbanása óta. Szerinte fontos lenne, hogy az ítélkezés előtt kicsit megismerjük, ne adj’ isten kicsit meg is kedveljük azt a kultúrát, amitől annyira rettegünk (Már csak azért is, mert a felmérések szerint épp azokban az országokban a legnagyobb az iszlámellenesség, ahol a legkisebb a muszlim kisebbség, például Közép-Európában, így Magyarországon is). Tüske egyetért Janyval abban, hogy sok különböző iszlám létezik, mégis úgy látja, hogy érdemes megnevezni pár általános vonást. Ott van például az apokaliptikus érzület, amely szerint egy igaz muszlimnak végsőkig kell védelmeznie hitét, és akár meg is kell halnia érte. Vagy a politikai hűségeskü, amellyel aláveti magát a vezetőnek, és akkortól kezdve csak akkor szegülhetnek ellen, ha az durván felrúgja az iszlám törvényeket.
Hisztéria nélkül
Az Európával való találkozás valóban nagy kihívás a muzulmán világ számára, mert olyan kérdéseket vet fel, amely nehezen megválaszolható társadalmi ügyekre mutat rá. A Nyugat individualizmusa, világi racionalizmusa és az egyenjogúság eszméje nem nagyon vert gyökeret az iszlám világban, ahol sokkal inkább a családi kötelékek és a patriarchális rend szabja meg a társadalmi viszonyokat. Egyik nagy probléma, hogy a muszlim világban csaknem 60 százalékos az analfabétizmus, különösen a nők körében mutat rémisztő nagyságrendet.
A helyzet persze nagyon összetett, vannak időnként szekularizációs hullámok, és egyes muszlim országokban megpróbálnak beépíteni nyugati értékeket. Tüske számára meglepő volt például, hogy az egyik legjelentősebb szunnita vallástudományi központ az arab tavasz után olyan nyilatkozatokat adott közzé, amelyben elismerte a szabad sajtó fontosságát és a demokratikus berendezkedés lehetőségét.
A beszélgetés végén újra előkerült, hogy a rettegés és a gyűlölködés helyett inkább a megismerésre lenne érdemes törekedni, ezért érdemes kiemelni az ilyen témákat a hisztérikus politikai kontextusból.
Borítókép: 24.hu/Karancsi Rudolf
