Kultúra

Őspunk Budapesten: az A38-on lép fel a The Sonics

Majdnem ötven év után adott ki új albumot 2015-ben a punk rock ősatyja, a The Sonics, amit végre Budapesten is bemutatnak.

 

A több feloszláson és visszatérésen átesett, zúzós ős-garázsrock zenekar két évvel ezelőtti lemezét EU-turné követi, amivel a világ leghangosabb, szigorúan monóban stúdiózó rock and roll zenekara az A38-at is megmozgatja majd jövő február 11-én. A bulit a Berlinben élő angol vudu-blues tündérnő, Gemma Ray vezeti fel.

A The Sonics tagjai úttörő fenegyereknek számítottak a ’60-as évek Amerikájában: ők voltak az első garázsbanda, amely a The Rolling Stones, Bob Dylan és a The Yardbirds hatásait megspékelte egy nagy adag agresszióval, és tagjai olyan hangosan játszottak a hangszereiken, ahogy csak tudtak. Nehéz olyan punk- vagy grunge-zenekart mondani, amelyre nem volt hatással a Sonics őspunkja. Kurt Cobain egyenesen azt nyilatkozta, hogy sehol máshol nem hallott olyan durva dobolást, mint a Sonics felvételein. De még Bruce Springsteen is sokat merített a zenekarból, az Iggy And The Stoogesről, a The Crampsről, a The Hivesról, a Flaming Lipsről, a The White Stripesról vagy az Eagles Of Death Metalról nem is beszélve.

1960-as alapítása után a zenekar karrierje az énekes, Gerry Roslie csatlakozásával kezdett el felívelni: lemezszerződést kötött az Etiquette Recordsszal, melynek segítségével 1965-ben kiadta első, Here Are The Sonics című lemezét. Ezen hallható volt Richard Berry Have Love Will Travel-jének feldolgozása – ez évtizedekkel később a Guy Ritchie-féle Rock’n’Rolla filmzenéjében is felbukkant. A lemez meghozta első sikereket, majd két év múlva jött a második album, az Introducing The Sonics, majd nem sokkal ezután a tagok szétszéledtek, és feloszlott a zenekar. Más projektjeik mellett többször összeálltak koncertezni, 1980-ban megújult felállással új lemezt is adtak ki.

Habár nem ez a The Sonics első nagy visszatérése (az együttes a kilencvenes és a kétezres években is felbukkant különböző felállásban), de az új albummal ugyanazt a nyers erőt eleveníti fel, amellyel a ’60-as években is tarolt. Itt a lehetőség, hogy a Rolling Stoneson kívül is lássunk 70 feletti férfiakat színpadot szétszedni.

Kiemelt kép: A38 / Bobbi Barbarich

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik