Az első világháború után járunk, a falu leggazdagabb embere a helyi hentes, aki komoly befolyásra tett szert a békekötés utáni zavarosban. Hegedűs D. Géza kopaszra nyírva, igazi hurkás tarkójú kiskirályként hozza a Hentest, akibe attól tér vissza az élet, hogy egy napon hazatér egykori üzlettársa, a kegyvesztett, félszemű csendőr és neje. Ez utóbbi nem csupán ellenállhatatlanul érzéki, de az is kiderül róla, hogy a fővárosban örömlányként kereste a kenyérre valót, így adta magát az ötlet, hogy a hentes jó pénzért akarja megszerezni magának a nő kegyeit. Van az a pénz, de hogy meddig lehet elmenni egy ilyen veszélyes játékban, azt egyelőre nem tudni. A trailerből a sűrű hangulat mellett az is kiderül, hogy mekkora pazarlás, hogy Gryllus Dorka és Nagy Zsolt nem látható filmvásznon eleget. A hentes, a kurva és a félszemű, aminek a címéből az olvasó engedelmével egyszer és mindenkorra kihagynám a kínos csillagozást, Szász János forgatókönyvével és rendezésében, Gryllus Dorka, Hegedűs D. Géza és Nagy Zsolt mellett olyan szereplőkkel, mint Börcsök Enikő vagy Andorai Péter jövő januárban érkezik.
Avagy itt A hentes, a kurva és a félszemű című új Szász János-film hivatalos előzetese.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 12:08 Küszöbön az amerikai-iráni háború?
- 12:08 Igazi sztárt igazolt a Honvéd
- 12:06 Szijjártó bejelentette: érkezhet az első magyar AAA-kategóriás játék
- 11:58 Meghalt Kontra György, aki 2015-től kezdve éveken át vezette a közmédia híradóját
- 11:48 Palócz Éva: Nagy Márton butaságokat jövendöl
- 11:39 Újabb népszerű videojátékból csinál sorozatot a The Last of Us alkotója
- 11:28 Romhalmazzá vált a Tőzsdepalota, most egy Tiborcz Istvánhoz köthető cég kezdheti az átalakítást
- 11:25 Hadházy Ákos kiderítette a hatvanpusztai zebrák neveit
- 11:11 Téli olimpia 2026: a kanadai hokiválogatott egyre csak fogy
- 11:08 Nagy Márton szerint nem cél a mindenáron való gazdasági növekedés
- 11:02 Üdítőt rabolt Attila, de a földre zuhanó eladónő nem adta fel a harcot, a férfi után ment és visszaszerezte tőle az italt – videó
- 10:59 Két éve nem volt ilyen jó formában a forint
- 10:59 Kapu Tibor megjelenésében reménykednek a magát lábon lövő Fidesz-jelölt elárvult körzetében
- 10:50 Hétfőtől hosszabb adásokkal folytatódik A Nagy Ő
- 10:44 Otthon Start és CSOK Plusz: a tervezési szakaszban lévő társasházakra is fel lehetne venni a két hitelt
- 09:14 Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Budapestről Valenciába tartó járata
- 10:26 Agyba-főbe vert egy testvérpár és egy nő egy férfit az Örs vezér téri HÉV-végállomáson – videó
- 08:39 A Nagy Ő: több szereplőt is meglepett, hogy nem Kiara Lord nyerte meg az erotikus feladatot
- 07:25 Orbán a Kossuth rádióban: nem tudjuk, mikor jön Trump!
- 06:02 Lázár János: Miért fontos a sajtónak a bűnözők joga ennyire?
- 07:19 Meghalt Vásáry Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
- 06:00 A küldetése, amennyiben vállalja: töltse ki 10 pontosra ezt a Tom Cruise-kvízt!
- 04:44 Kvíz: Mennyire emlékszel a téli olimpiák legnagyobb egyéniségeire?
- 10:15 Ábel Anita olasz párjáról: Nagyon szerettem volna, hogy legyen egy közös babánk
- 10:09 21 Kutatóközpont: Bár a Tisza vezet, a győzelmére számítók nincsenek többségben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
