A tételmondat már húsz éve elhangzott a szemtelenül önironikus Sikoly 2-ben:
A folytatások mindig bénák.
Aztán a szereplők jót vitatkoztak erről az osztályteremben. A folytatáshívők végső érve A keresztapa 2., amely után zavart csönd áll be az originalisták oldalán. Annyit elárulunk, hogy Coppola második nekifutásra elkövetett klasszikusa nálunk is felkerült a „Volt értelme elkészíteni”-listára, de ne ugorjunk előre az időben: kedvcsinálóként vegyünk végig pár folytatást, amely nemcsak felesleges volt, de tényleg bünteti a nézőt.
A cápa 2
Az ég kék, a fű zöld, a nagy kasszasikerekhez pedig folytatások készülnek. A cápa márpedig nem szimpla kasszasiker volt, hanem az első blockbuster, amely évtizedekre forradalmasította a mozis forgalmazást. Nem volt tehát semmi meglepő abban, hogy a Universal hamarosan berendelte a következő részt. Spielberg jó érzékkel kimaradt a projektből és Roy Scheider is menekülni próbált, de kötötte a stúdióval aláírt szerződése. Így Brody kapitánynak újabb cápaszörnyeteggel kell felvennie a harcot, épp mikor az emberek már visszamerészkedtek az óceánba. Amity Island polgármestere persze nem tanult semmit az első részből, és megint nem engedi lezáratni a strandokat. Nem vigasz, hogy az ezután készült két folytatás még fantáziátlanabb és gyengébb lett. A negyedik részben a hírhedten gyenge filmeket is elvállaló Michael Caine is játszott. Mikor megkérdezték tőle, miért, állítólag azt felelte:
Féktelenül 2.
Ez azért fájt nekem különösen, mert akkoriban halálosan szerelmes voltam Sandra Bullockba, aki olyan szexin vezette a bombával megspékelt buszt az első részben, hogy kénytelen voltam hússzor újranézni a filmet. Naná, hogy vártam a második részt. Persze már akkor gyanút foghattam volna, mikor a nem épp finnyásságáról híres Keanu Reeves visszamondta a szereplést a folytatás forgatókönyvének elolvasása után. De még vakon bíztam a csodálatos Sandra ítélőképességében, és valahogy megmagyaráztam magamnak, miért jó ötlet, hogy a buszos mutatványt megismételjék egy bazinagy, lomha hajón is, amelyik még száguldani sem tud igazán. Aztán persze jött a pofára esés. A sztori elképesztő blődségéért még a trashbe hajló, nevetséges pillanatok, Willem Dafoe önfeledt ripacskodása, sőt, maga Sandra sem volt képes kárpótolni.
Mátrix – Újratöltve
A Mátrix az ezredforduló egyik legnagyobb hatású hollywoodi filmje volt, amely már rég kultstátuszba került, mire Watchowskiék nekiláttak a két folytatásnak. Nyilván innen borítékolható volt a rajongók csalódása, de arra az értelmezhetetlen katyvaszra azért kevesen számítottak, ami jött 2003-ban. A mélypontot a harmadik rész jelentette, de már a Mátrix: Újratöltve is csak az eredeti paródiájaként volt értelmezhető. A cool filozofálgatás itt zagyva tudálékoskodásba fordult, a hihetetlenül túlnyújtott akciójelenetek pedig hiába lettek még látványosabbak, mindenki csak arra fog emlékezni, hogy az első részben hogy lobogott Neo fekete kabátja lövöldözés közben. És ez így is van rendjén.
Blues Brothers 2000
Kicsit hasonló volt a helyzet, mint a Szárnyas fejvadász 2049-nél, és nemcsak a cím végére biggyesztett dátum miatt. Itt is évtizedek után vettek elő és melegítettek fel egy kultfilmet, amelyhez a legtöbb rajongó szerint hozzá sem lett volna szabad nyúlni. Csak míg Denis Villeneuve-nek – úgy fest – sikerült átugrania a magasra helyezett lécet, addig a bluesgengszterek csúnyán pofára estek. Hiába törtek a kocsik, hiába tértek vissza az idő közben megöregedett blueslegendák, és hiába pótolták John Belushit az egyébként zseniális John Goodmannel, ez már nem ugyanaz az isteni küldetés volt, mint húsz évvel korábban.
Elrabolva 2
Oké, már az első rész sem volt egy összetett remekmű, és tele volt ostoba sztereotípiákkal. Mégis jól esett nézni a szigorú tekintetű Liam Neesont, amint átruccan Párizsba, hogy fölösleges rizsa és hosszú szenvelgések nélkül tegye helyre a párizsi albán maffiát. A második részben ugyanezt a faék egyszerűségű sztorit ismételték Isztambulban, csak átbillentek azon a vékony határon, amely az első részt is épphogy elválasztotta a nevetségességtől. Így lett a feszes és üdítően sallangmentes akcióthrillerből egy Zs-kategóriás folytatás. Ez persze nem tudta elrettenteni Luc Bessonékat attól, hogy belevágjanak a harmadik részbe is.
Szökevény 2 – Életre Halálra
Odáig még rendben van a dolog, hogy Harrison Ford nem szerepel a folytatásban. Ez is mutatja, hogy az 1993-as eredeti főszereplője valójában nem ő, hanem Tommy Lee Jones volt, aki dörzsölt rendőrbíróként folytatott hajtóvadászatot az igaztalanul megvádolt orvos után. Öt évvel később tovább is vitték a nagyszerű figurát, csak ezúttal nem sikerült köré értelmes sztorit írni. A törvény másik oldalán ezúttal Wesley Snipes lohol, aki szintén véletlenül keveredik gyilkossági gyanúba. A szaladgálás azonban nem sokat ér önmagában, a céltalan cselekményben ugyanis nyoma sincs A szökevény feszült jeleneteinek. Így maga Jones sem tud kibontakozni, pedig ő aztán tényleg bármilyen értelmetlen filmben képes jelentőségteljesen nézni. Van, amikor még ez sem elég.
Másnaposok 2
Vannak a megúszós folytatások, amelyek már távolról bűzlenek az opportunizmustól. A Másnaposok 2 is ezek közé tartozik, már az alapvetésből kiderült, hogy az alkotók nem akarnak itt semmit, csak minél gyorsabban meglovagolni az első rész sikerét. A film gyakorlatilag lekopírozza az eredeti poénjait, csak Las Vegas helyett most Thaiföldön isszák öntudatlanra magukat Bradley Cooperék. Számításuk bevált, a második rész szintén hatalmasat kaszált a mozipénztáraknál. Ez persze mit sem változtat azon, hogy károsabb az agysejtjeinkre, mint egy keményen végigpiált éjszaka.
A sötét lovag
Christopher Nolan a Mementó, A tökéletes trükk és az Eredet rendezője a kétezres évek meghatározó alkotója, A sötét lovag-trilógiája pedig mérföldkő a képregényfilmes műfajon belül, ugyanis a Batman: kezdődikkel egy sokkal realistább szuperhős megalkotását tűzte ki célul. Az más kérdés, hogy a hatalmas univerzumépítés közepette a DC és a Warner csak nyomozza azt, amitől Nolan alkotásai működnek. A három film közül a középső, A sötét lovag a legimádottabb, hiszen a rendező védjegyének számító különleges időkezelés és váratlan csavarok ebben érvényesülnek a legjobban. Heath Ledger elemi erejű Joker-alakításáról pedig még nem is beszéltünk.
A Bourne-csapda
Az első még rész csak egy tisztességes kémthriller volt, a folytatás viszont már műfaji etalon, amely évekre meghatározta az akciófilmek formanyelvét. A változás oka egyszerrű: a második részre Paul Greengrass lett a rendező, aki már írországi filmjeiben is a gyors vágások és a kézikamerázás nagymestere volt, de stílusa a korlátlan hollywoodi erőforrásokkal megspékelve vált igazán lehengerlővé. Innentől kezdve teljesen mindegy, hogy az amnéziás szuperügynök sztorijában az összes kémfilmes közhelyt elsütik szép sorban, Greengrass még levegőt sem hagy venni a nagy izgalmak között. A hatalmas lendület még a harmadik részre is kitartott, csak a tavalyi visszatérésre, a Jason Bourne-re fulladt ki teljesen a franchise.
Mielőtt lemegy a nap
Minden idők legtökéletesebb trilógiája organikusan bomlott ki három évtized alatt. Mikor 1995-ben bemutatták a Mielőtt felkel a napot, Richard Linklateréknek még eszük ágában sem volt folytatást forgatni az édes-bús bécsi szerelmesfilmhez. Tíz év múlva viszont mégis szükségét érezték, így ismét összeterelték Ethan Hawk és July Delphy karakterét, csak ezúttal Párizsban. A felszínen szinte semmi sem történik, csak 77 percen keresztül dumálnak a szereplők, és néha hallgatnak egy picit. Mindez viszont szívszorítóan hétköznapi és romantikus egyszerre. Pár éve a harmadik rész is elkészült, amely csodálatosan kerekíti le a lezárhatatlan történetet, amelyet életnek hívunk.
Terminátor 2.
A legenda szerint James Cameron éppen Rómában népszerűsítette a „méltán híres” Piranha 2-t, amikor olyan csúnyán megbetegedett, hogy napokig alig tudta elhagyni szállodai szobáját. Egyik éjjel (láz)álmot látott, melyben egy tűzből kimászó fémcsontváz haladt lassan az irányába. Ez az élmény akkora nyomot hagyott a direktorban, hogy amint visszatért Californiába, rögvest neki is látott a film elkészítésének. Cameront állítólag egy ’50-es évekbeli sorozat, a The Outer Limits, a Gengszterek sofőrje és a Mad Max 2 inspirálta. A rendező azzal húzott nagyot, hogy az addigi antagonista T-800-as modellből, a Halálosztóból pozitív figurát faragott, és egyben komoly gondolatiságot is képviselő akció-sci-fit rendezett.
Mad Max 2
A Mad Max 2 annyira profi munka, hogy 35 év távlatából sem fog rajta az idő. A mű főleg az utolsó harmadát kitevő üldözéses szekvencia miatt vált legendássá, mert olyan kiválóan koreografált autó, motor és quad rongálásokat és karambolokat láthattunk, amilyeneket azóta csak az egész franchise-t újraértelmező Mad Max: A harag útjában. Emellett a környezet és a figurák öltözéke, na meg persze a sok változatosabbnál változatosabb járgány is mind sokat lendít az atmoszférán. A Terminátorhoz hasonlatosan egy szikár első rész után a folytatás továbbszínezi a képet.
A birodalom visszavág
George Lucas amennyire hihetetlen stílusérzékű és fantáziadús alkotó, annyira rossz rendező és forgatókönyvíró. Mert ugyan az Egy új remény megkerülhetetlen filmtörténeti klasszikus, azért bárgyú dialógusai hallatán ma is kiver a víz. A birodalom visszavág viszont felnőtté tette a franchise-t, Irvin Kershner rendező és Lawrence Kasdan forgatókönyvíró a lélegzetelállító birodalmi lépegetők mellé izgalmas történetet is kanyarított, a szereplők pedig racionálisan viselkednek, úgy, ahogy valódi személyek is tennék. A filmvégi csavar pedig ma már ugyan közhelyesen hat, de akkor, először hihetetlen nagyot ütött.
A Keresztapa 2
Örök rajongói vita, hogy A Keresztapa második része vajon meghaladja-e az elsőt? Amint láttuk, a kérdés annyira nehéz, hogy még a Sikoly tinijei sem tudtak vele dűlőre jutni. Mi azért hajlunk rá, hogy itt már Robert De Niro érkezése ellenére is érezhető némi hanyatlás Coppola nagy gengsztereposzában, de kétségtelen, hogy még mindig egy bivalyerős folytatásról van szó, amely méltó az eredetihez. Persze a legendás gengsztereposz sem kerülhette el a sorsát, Coppola egy túlbonyolított és az előzőeknél egyértelműen harmatosabb harmadik résszel zárta le Michael Corleone történetét.
Borítókép: Europress
