Kultúra

Műholdak indítják be a világvégét az Űrvihar új trailerében

Ugyanis valakik átprogramozták őket, hogy a Föld védelme helyett gyilkos sugarakkal támadják a bolygót.

A katasztrófafilmek bajnokaként is számon tartott Roland Emmerich több alkotását is író és produceráló Dean Devlin rendezésében közeleg az év legapokaliptikusabb mozija, a Geostorm, amely hazánkban majd Űrvihar címen fog futni. Az újfajta világvégével kecsegtető alkotásnak megérkezett a legújabb, sorban már harmadik előzetese, amely az előzőekhez hasonlóan komoly globális pusztítással kecsegtet.

A Hollywoodban megunhatatlan apokalipszis témáját kb. kétszázadjára újrarágó alkotás első benyomásra ugyanolyannak ígérkezik, mint amilyen mondjuk a 2015-ös Törésvonal (San Andreas) volt, csakhogy ebben keresve sem találjuk majd Dwayne Johnsont, helyette be kell majd érnünk az utóbbi években a B-akciófilmek egyik bajnokává avanzsált Gerard Butlerrel. Nyilván ebben a produkcióban is ő lesz az, akinek valamilyen képtelen megoldással megkísérli majd megmenteni a világot, melyhez (eléggé meglepő módon) olyan nagyágyúk fognak asszisztálni, mint Ed Harris, Andy Garcia és a csinos Abbie Cornish.

A titkok könyvtára több epizódját is jegyző Paul Guyot és Devlin közös forgatókönyvéből, Emmerich produceri bábáskodásával forgatott Űrvihar október 29-én fog megérkezni a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik