Kultúra

Oscar-életműdíjat kap Donald Sutherland

Idén sem a színészlegenda lesz az egyetlen, akit a Filmakadémia kitüntet a különleges elismeréssel.

Donald Sutherland színész, Agnés Varda belga-francia filmrendező, Charles Burnett író-rendező és Owen Roizman operatőr kap idén életművéért járó tiszteletbeli Oscar-díjat az Amerikai Filmakadémiától.A Filmakadémia szerdán jelentette be, hogy a négy díjazott a Kormányzók Bálján, novemberben veheti majd át az elismerést.

John Bailey, a filmakadémia elnöke elmondta: nagyon örül, hogy ez a négy különböző filmes szakmából kikerülő, különböző típusú, a nemzetközi, független és mainstream filmeket készítő nagyszerű művész kapja a díjat, mert a filmakadémia célja, hogy a film különböző kiválóságait jutalmazza.

A filmakadémia kormányzói testülete kedden este döntött a díjazottakról, akik közül korábban senki sem nyerte el az Oscar-díjat

– fűzte hozzá Bailey.

Charles Burnett afroamerikai független filmes 1977 óta írja, rendezi és vágja filmjeit, emellett a produceri feladatokat is ellátja. Első játékfilmje, a Killer of Sheep volt, a nyolcvanas években forgatta My Brother’s Wedding, 1990-ben pedig To Sleep with Anger című drámáját.

Owen Roizman már öt Oscar-jelölést kapott olyan filmjeiért, mint A francia kapcsolat, Az ördögűző és a Hálózat. 2002 és 2011 között a filmakadémia operatőri tagozatának kormányzója volt.

A 89 esztendős Agnés Varda már több mint hat évtizede készíti kísérleti rövidfilmjeit, dokumentumfilmjeit és játékfilmjeit, 1956-ban írta és rendezte első alkotását, és idén is új filmmel jelentkezett. Fontos munkái között tartják számon a Cléo 5-től 7-ig, a Sem fedél, sem törvény vagy a Kukázók című alkotásait.

A kanadai származású 82 éves Donald Sutherland fél évszázadra visszanyúló pályafutása alatt több mint 140 filmben szerepelt, köztük a M.A.S.H., A piszkos tizenkettő, az Átlagemberek és Az éhezők viadala című produkciókban.

A zártkörű, televízió által nem közvetített Kormányzók Bálját november 11-én tartják meg a Ray Dolby Bálteremben, a Dolby Színházban, ahol 2018. március 4-én a 90. Oscar-díjátadó gálát is rendezik.

Forrás: MTI, fotó: Reuters/Alessandro Bianchi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik