Kultúra

Stephen King bosszút állt Donald Trumpon, amiért az blokkolta őt a Twitteren

Az írófejedelem természetesen ugyancsak a Twitteren közölte, mivel bünteti az elnököt.

A közösségi médiában nagyon aktív Donald Trump híres arról, hogy előszeretettel “hallgattatja el” az őt kritizálókat a Twitteren azzal a megoldással, hogy egyszerűen letiltja őket. Így történt ez még júniusban a nagy Stephen Kinggel is, aki akkortájt csatlakozott az elnök által nem kívánatosak táborához.

A durcás Trump már a világ egyik leghíresebb íróját is letiltotta
Az amerikai elnök nehezen viseli, ha valaki túlságosan kritikus vele szemben.

A horror mestere persze már akkor is reagált a húzásra, csakhogy közel sem olyan “kíméletlenül” és frappánsan, mint tegnap, amikor is váratlanul az alábbi bejegyzést posztolta:

Donald Trump letiltott engem a Twitteren. Én ezennel letiltom őt az AZ és a Mr. Mercedes nézéséről. Neked nincsenek bohócok, Donald. Menj lebegtesd magad.

– írta a mester, aki soraival a Mr. Mercedes című művéből készült új tévésorozatra, illetve az AZ című bohócos horrorára utalt. Utóbbinak a filmadaptációja szeptemberben fog a mozikba kerülni.

Beparáztál az AZ új trailerétől? Akkor szinkronnal inkább meg se nézd
Mert ha lehet, magyarul egy hangyányit még félelmetesebbnek tűnik Stephen King sátáni bohóca.

A mostani egyébként már a sokadik fejezet az USA 45. elnöke és a világhírű író üzengetős háborújában, amely Trump beiktatása óta tart. King az elmúlt hónapokban több alkalommal is támadta az intézkedései miatt Trumpot, aki ezt megelégelve döntött úgy, hogy letiltja az írót a Twitteren.

Kiemelt kép: Europress/AFP Photo/Jim Watson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik