Kultúra

Tarolt a mozikban a Pappa Pia

Az Annabelle 2-nek esélye sem volt megtartani az első helyet a bevételi toplistán.

Szinte hihetetlen, de igaz: negatív kritikák ide vagy oda, valóságos repülőrajtot vett

a Pappa Pia, amelyet a múlt keddi mozikba kerülése óta már több, mint 70 ezren néztek meg és a kasszáknál 93,2 millió forintot termelt.Ennélfogva természetesen a mozis kasszasikerlista élén debütált Csupó Gábor zenés vígjátéka, esélyt sem adva az utóbb mindössze egy hétig uralkodó Annabelle 2. – A teremtésnek, amely a maga 41,1 millióval máskülönben simán lehetne még most is bajnok, de már nem az. A horror mögé pedig a Will Ferrell és Amy Poehler nevével fémjelzett A szerencse háza című komédia érkezett meg 29,1 millióval.

A Pappa Pia nem csak a címével emeli új szintre a gagyit
Gálvölgyi Show-ból átemelt poénok, szalagavatókat idéző koreográfiák, borzalmas színészi alakítások. Felejts el mindent, amit a rossz vígjátékokról gondoltál. Kritika.

Akárcsak az első és a harmadik helyen, úgy a negyediken is új produkciót köszönthetünk: a 25,8 millióval a nyitó A mogyoró meló 2-őt, melynek még éppen sikerült befurakodnia a szintén animációs Az Emoji-film elé. Utóbbit aztán ugyanabban a sorrendben követik a produkciók, ahogyan a múlt héten következtek egymás után, azaz a Minden, minden (14,9 millió), az A Setét Torony (14,1 millió), a Dunkirk (10,4 millió), a Baywatch (11,1 millió), a Dunkirk (10,4 millió) és a Valerian és az ezer bolygó városa (10,3 millió).

Természetesen az új toplistásoknak hála ezúttal sem maradtunk kiesők nélkül: a Gru 3, az Anyák elszabadulva és a Pókember: Hazatérés is búcsúzni kényszerült a TOP 10-től.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (augusztus 17. – augusztus 20.):

1. Pappa Pia – Hétvégi bevétel: 93,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 70.658 néző. Teljes bevétel: 93,2 millió forint. Össznézőszám: 70.658 néző.
2. Annabelle 2. – A teremtés – Hétvégi bevétel: 41,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 28.094 néző. Teljes bevétel: 146,1 millió forint. Össznézőszám: 101.744 néző.
3. A szerencse háza – Hétvégi bevétel: 29,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 20.781 néző. Teljes bevétel: 29,1 millió forint. Össznézőszám: 20.781 néző.
4. A mogyoró meló 2. – Hétvégi bevétel: 25,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 19.518 néző. Teljes bevétel: 29,2 millió forint. Össznézőszám: 21.883 néző.
5. Az Emoji-film – Hétvégi bevétel: 23,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 18.409 néző. Teljes bevétel: 92,2 millió forint. Össznézőszám: 70.635 néző.
6. Minden, minden – Hétvégi bevétel: 14,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.313 néző. Teljes bevétel: 152,5 millió forint. Össznézőszám: 119.058 néző.
7. A Setét Torony – Hétvégi bevétel: 14,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.885 néző. Teljes bevétel: 110,5 millió forint. Össznézőszám: 80.568 néző.
8. Baywatch – Hétvégi bevétel: 11,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.775 néző. Teljes bevétel: 362,4 millió forint. Össznézőszám: 269.659 néző.
9. Dunkirk – Hétvégi bevétel: 10,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.772 néző. Teljes bevétel: 240,3 millió forint. Össznézőszám: 166.895 néző.
10. Valerian és az ezer bolygó városa – Hétvégi bevétel: 10,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.092 néző. Teljes bevétel: 213,8 millió forint. Össznézőszám: 135,589 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik