A malom negyvenöt éven át működött teljes békében, mielőtt a Triesztbe (ma Trieste néven Olaszország része) bevonuló német megszállók elfoglalták volna azt, és előbb – 1943. szeptemberében – olasz katonákkal teli hadifogolytáborrá, majd az év végén koncentrációs táborrá alakítják az óriási komplexumot.
A hatemeletes központi épületben eleinte – szintenként különböző rendfokozatú – olasz katonákat tartottak fogva, míg a kisebb építményekben konyhát, irodákat, garázsokat és raktárokat alakítottak ki.
Október végén már a Németországba, illetve Lengyelországba deportálandók kaptak itt helyet, sőt, itt gyűjtötték a zsidóktól, politikai foglyoktól és partizánoktól elkobzott javakat is.
A lengyel, osztrák és német gázkamrák építésével már rengeteg tapasztalatot szerzett építész, Erwin Lambert ide is tervezett néhány hasonlót, melyek még 1943-ban elkészültek, az épületekben pedig immár foglyokat tartottak.
A történészek becslései szerint a falak közt 1945-ig mintegy háromezren hunytak el, de az itt fogva tartottak egy részét más táborokba, így Auschwitz-Birkenauba szállították át, ahonnan jó eséllyel már nem tértek vissza.
A háború végén a németek felrobbantották a foglyok elpusztítására használt épületeket, így a bíróságok sok másik táborhoz hasonlóan itt sem tudták bizonyítani, hogy korábban ezrek lelték itt halálukat.
A világháború után az épületek előbb a Jugoszláviából menekülő olasz kisebbség táborai kaptak itt helyett, de az egykori malmot 1965-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánították, 1975 óta pedig múzeumként látogatható.
