Kultúra

A setét torony nyerte az év leggyengébb mozis hétvégéjét

A Stephen King-adaptáció megelőzte a Dunkirk-öt, mégsem lehetnek igazán elégedettek.

Az Idris Elba és Matthew McConaughey főszereplésével forgatott fantasy mindössze 19,5 millió dolláros bevételt hozott, így messze van még a 60 milliós költségvetés visszahozásától.

Az elképesztően unalmasra sikerült filmben Elba egy harcost játszik, aki eltökélten küzd a feketébe öltözött McConaughey-val, hogy megvédje a Setét Tornyot, amelyik az univerzumot óvja a sötétségtől.

A film épphogy megelőzte a három hete futó Dunkirk-öt, Chirsopher Nolan háborús thrillere újabb 17,6 millió dollárt gyűjtött a jegypénztáraknál, így észak-amerikai bevétele 133,6 millióra emelkedett. Ez amúgy nemcsak a nyár, de az egész idei év leggyengébb hétvégéje volt a mozipénztáraknál.

A harmadik és negyedik helyen szintén korábban debütált alkotások, Az Emoji-film és a Girls Trip végzett, megelőzve a frissen bemutatott Kidnap című thrillert, melyben a Halle Berry alakította anyát semmi sem állíthatja meg, hogy elrabolt kisfiát visszaszerezze. A Kidnap 10,7 millió dolláros árbevétellel nyitott.

A legnagyobbat az Oscar-díjas Kathryn Bigelow új filmje hasalt a hétvégén. Az 1967 nyarán kitört detroiti lázongások történetét elmesélő Detroit csupán 7,25 millió dolláros eredménnyel zárta a hétvégét, így csak nyolcadik lett a sikerlistán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik