Kultúra

Spielberg az életéről és munkáiról is mesél az HBO új dokumentumfilmjében

A személyes hangvételű dokuban Susan Lacy beszélget a háromszoros Oscar-díjas rendezővel.

A három Oscarja mellett három Arany Glóbusszal is kitüntetett Steven Spielberg az életéről és filmes életművéről beszélt egy új dokumentumfilmben, amelyet az HBO mutat be októberben.

A dokumentumfilmet Susan Lacy készítette annak a mintegy 30 órányi interjúnak a felhasználásával, amelyet Spielberggel csinált.

Lacy szerdán az amerikai Televíziós Kritikusok Szövetségének rendes nyári találkozóján mutatta be a produkciót.

Mint mondta: eredetileg legfeljebb négy interjúra számított a rendszerint elég zárkózott filmrendezővel, de végül 17 alkalommal ültek le beszélgetni. Spielberg teljesen nyíltan mesélt kudarcairól is. Elárulta Lacynek, hogy az Indiana Jones és a végzet templomát szereti legkevésbé az Indiana-sorozatból, és elismerte, hogy a hetvenes évek végén forgatott Meztelenek és bolondok című vígjátékában is voltak hibák.

Lacy, aki évtizedek óta készíti az Amerikai mesterek című portrésorozatot a PBS tévétársaság számára, hetvenedik születésnapja apropóján kereste meg Spielberget.

Úgy gondolom, hogy a hetvenedik év sokak számára fordulópont

– indokolta a rendező-producer.

Lacy a filmes szüleivel és nővérével is beszélt, továbbá számos kollégájával, színészekkel, mint Daniel Day-Lewis, Matt Damon és Tom Cruise.
A beszélgetésekből és saját tapasztalatai alapján is azt szűrte le a dokumentumfilmes, hogy Spielberggel kapcsolatban a mérhetetlen filmezés iránti szenvedélye és filmes tudása a leglenyűgözőbb.

Le sem tudom írni, milyen örömmel magyarázott a filmek elkészítéséről

– mesélte Lacy, hozzátéve: a meginterjúvolt színészek is azt mondták, hogy leginkább maximális szakmai hozzáértése és ritka képessége, a hihetetlen előrelátás ragadta meg őket a forgatások alatt.

Lacy a nagyszabású produkciókat készítő filmest és a művészt is ábrázolja a dokumentumfilmjében. Felidézi, hogy a rendező korai munkái a külvárosban eltöltött gyermekkorára, szülei válása utáni életére reflektálnak, későbbi filmjeiben pedig olyan klasszikusok előtt tiszteleg, mint William Wyler vagy John Ford.

Spielberg egy percig sem befolyásolta, hogy hogyan mutassa be őt a dokumentumfilm – hangsúlyozta Lacy, megjegyezve, hogy amíg el nem készült, meg sem nézte. Nagy megkönnyebbülés volt aztán, amikor felhívta őt, és azt mondta, hogy tetszett neki a produkció – idézte fel.

A Spielberg című doku a filmrendezőre koncentrál, számos egyéb tevékenységét, így produceri munkáit vagy filantrópiáját nem taglalja.

Lacy szerint a portréfilm legfontosabb üzenete a jövendő filmesek számára: Spielberg hite önmagában.

Valószínűleg az a legjobb lecke, amit az ember Spielbergtől megtanulhat, hogy ha van egy víziója, akkor ahhoz ragaszkodik, és nem engedi, hogy bárki is az útjába álljon

– foglalta össze Lacy. Példaként a Schindler listáját említette, a háromórás, fekete-fehér holokausztdrámát, amelyről a rendező úgy érezte, hogy meg kell csinálnia. Első rendezői Oscar-díját végül az 1994-ben bemutatott filmért kapta.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik