Kultúra

Meglehet az Öngyilkos osztag 2 rendezője

A zátony című, erős közepes cápás thriller rendezője, Jaume Collet-Sera áll nyerésre az Öngyilkos osztag második részének rendezéséről szóló tárgyalásokon – tudta meg a Deadline. A Warner Bros sok mindent nem osztott meg még a vegyes eredménnyel futott mozi folytatásáról, egyelőre annyi biztos, hogy Will Smith és Margot Robbie biztosan ott lesz a sequelben is.

Az első részt David Ayer hozta tető alá, és bár a közönség körében is vegyesek voltak a visszajelzések, a kritikusok pedig egyenesen utálták az első Öngyilkos osztag-filmet, a mozi olyan box office-eredményekkel – 700 millió dolláros összbevétellel – futott, hogy nem volt kérdés a folytatás. Melyhez a Warner új rendezőt akart, mintha kizárólag Ayeren múlt volna, hogy a film olyan lett, amilyen – pedig az efféle franchise-filmeknél nagyon is sok múlik az azt jegyző stúdión, és sajnos, a Warnernek ritkán jött össze eddig a megfelelő hangvétel megtalálása, szuperhősmozijaik vagy csaponganak, vagy túl komolyan veszik magukat és/vagy komolyan vehetetlenek a közönség számára, avagy ezek tetszőleges arányú keveréke – persze kivételek, szerencsére akadnak.

A rendező keresése közben még Mel Gibson neve is felmerült, ám most nagyon úgy néz ki, hogy Collet-Sera a stúdió kedvence. Ha hivatalossá válik is a híresztelés, a forgatás azért még jó ideig nem kezdődhet el, egyebek mellett a szereplők teletömött naptárjai miatt, Smith a Disney készülő új Aladdin-projektje mellett – ahol a Dzsinn hangját adja majd – Ang Lee-vel fog forgatni, és a leendő rendező is elfoglalt a Waco című thriller munkálataival, miközben csak mostanában fejezte be Liam Neeson új filmjének forgatását.

Ami már tudható, hogy az Öngyilkos osztag 2 valamikor 2019-ben fog mozikba kerülni. Zátony ide vagy oda, cápa alighanem nem lesz benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik