Kultúra

Indul a fesztiválszezon: elstartolt a 25. VOLT

A szervezők több, mint 150 ezer látogatót várnak a jubileumi bulidömpingre.

Megkezdődött a jubileumi, 25. VOLT fesztivál, amely ma tíz órakor nyitotta meg kapuit Sopronban.

A gördülékenyebb bejutás érdekében a főbejárat áteresztő képességét megnövelték, emellett megnyitnak egy második bejáratot is. Újdonság, hogy megnövelték a nagyszínpad küzdőterét, idén mintegy 45 ezren bulizhatnak majd egyszerre azon a területen. Erre elsősorban a Linkin Park koncertje miatt volt szükség.

Fodor Tamás, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a városnak legalább annyira fontos a fesztivál, mint a szervezőknek és a látogatóknak, így Sopron kibővíti ilyenkor programkínálatát. Példaként említette, hogy a Soproni Ünnepi Heteknél kiemelten figyelnek arra, hogy olyan elemek is szerepeljenek a felhozatalban, amelyek a fesztiválhoz kapcsolódnak. Ilyen a VOLT Art Group csoportos képzőművészeti kiállítás, amely július 16-ig tekinthető meg a Munkácsy-teremben.

A fesztivál negyedszázados történetében először idén hatnapos a rendezvény, amelyen több mint kétszáz produkciót láthat a közönség.

A második Petőfi Zenei Díjakat ma, a mínusz egyedik napon egy látványos, két és fél órás show keretében adják át nyolc – az év dala, az év zenekara, az év férfi és női előadója, az év videoklipje, az év koncertje, az év DJ-je és az év felfedezettje – kategóriában. Az életműdíjat idén Demjén Ferenc veheti át. A gálát a Duna World, a Petőfi TV és a PetőfiLIVE élőben közvetíti. A gála után kétórás koncertet ad Fatboy Slim.

A Linkin Park a keddi nulladik napon lép fel a nagyszínpadon, szerdán Ellie Goulding és a Wellhello zenél. Csütörtökön a Rapülők, a Punnany Massif és Martin Garrix, pénteken az Enter Sikari, a Paramore és a Pendulum, szombaton a Cult, az Imagine Dragons és a Knife Party ad koncertet a nagyszínpadon.

Itt az 5 legjobb Linkin Park-szám, amire bulizhatsz a VOLT-on
Ezeknek a daloknak mindenképp fel kell csendülniük Sopronban.

A további színpadokon a teljes magyar könnyűzenei élmezőnyt láthatja a közönség, ott lesz a VOLT-on a Lóci játszik, a Subscribe, a Brains, a Vad Fruttik, a Kiscsillag, a Tankcsapda, a Quimby, a Halott Pénz, az Anna & The Barbies, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Péterfy Bori & Love Band, a Margaret Island, az EDDA, a Hiperkarma, a 30Y, az Ektomorf, a Fran Palermo, a Bëlga, az Irie Maffia, a Qualitons, Freddie, Fábián Juli & Zoohacker, Bródy János, a Budapest Bár, a Magashegyi Underground, a KFT és Charlie.

A fesztivál tizenkét hektáros területén hat színpad összesen mintegy kétezer négyzetméternyi felületén szól majd a zene hat napon át. A legnagyobb színpad a Telekom Nagyszínpad, amely ezer négyzetméter alapterületű, öt emelet magas és száz tonna. Felépítettek egy 18 méter magas tornyot, és a tavalyi évhez hasonlóan felállítottak egy tízemeletes ház magasságával megegyező óriáskereket is.

A fesztiválozóknak mintegy hatszáz mobil mellékhelyiséget és több mint százötven tusolót állítottak fel. A kemping hátsó részében mintegy ötezer sátorhely áll rendelkezésre.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik