Nappal közélet, éjszaka buli – nagyjából ez lesz a koreográfiája a Nyitás Fesztiválnak, amelyet először rendeznek meg július 20. és 23. között. Eredetileg Szolnokon rendezték volna a fesztivált, de a Tiszaliget Turisztikai Központot kezelő Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány az utolsó pillanatban közölte, a párt nem tarthatja meg a rendezvényt, mert nem utalta az előleget. A párt hiába próbálta utólag elutalni a pénzt, kísérletezett új szerződés megkötésével, a vita rendezésével, még tárgyalásig sem jutott: az új helyszín a Fejér megyei Bodajk.
Mindenesetre a fesztiválterv logikusnak tűnik. Egy új, fiatalokat megcélzó párt fesztivált tart, ahol mind több fiatalt köthet magához. Az viszont talán meglepő lehet, hogy a Momentumnak egyből sikerült megnyernie jópárat a legfelkapottabb magyar fesztiválzenekarok közül.
Többüknél érdeklődtünk, mennyire volt számukra egyértelmű a döntés, figyelembe véve, hogy nem egy átlagos nyári fesztiválról, hanem egy politikai párt rendezvényéről van szó. Az általunk megkérdezett zenészek egybehangzó véleménye, hogy
- a fellépés semmiféle politikai állásfoglalást nem jelent részükről
- ennek megfelelően nem is szívességként, vagy támogatás gyanánt, hanem rendes, piaci áron vállalták a koncerteket.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
Ahány tag, annyi vélemény
Legtöbbjük számára mégis dilemmát jelentett, hogy vállalják-e a felkérést. Az Ivan & The Parazol például azért hezitált, mert a zenészek tudatosan kerülik a politikai rendezvényeket, mivel “ahány tag, annyiféle vélemény”. Ezúttal azért tettek kivételt, mert azt látták, hogy a délelőtti panelbeszélgetésektől teljesen független és politikamentesek az esti programok. Ez szerintük már az eseményleírásból is egyértelműen kiderül:
Nappal kerekasztal-beszélgetések várnak szakértőkkel; beszélgetések, ahol mindenki elmondhatja a véleményét; kulturális programok és chillezés, ahol rápihenhetünk arra, ami napközben történt, és rápöröghetünk arra, ami éjszaka vár.
Az éjszaka a koncerteké – a hazai mainstreamtől az indie-ig, hogy senki se maradjon jó zene nélkül. Politikai meggyőződéstől és zenei műfajtól függetlenül alakítottuk a lineupot, hogy biztosak lehessünk abban: esténként a szórakozásé és szórakoztatásé marad a főszerep.
Amúgy ahogy minden mással, a Momentum politikájával kapcsolatban is megoszlanak a vélemények a bandán belül. “Sok minden van a törekvéseik között, amivel egyet tudunk érteni, de ez a felkérés elsősorban egy fesztiválfellépésre vonatkozott egy olyan városban, ahol nem igazán van klubkoncertekre alkalmas hely, ezért vállaltuk el” – válaszolták kérdésünkre.
Egyik héten Fidesz, másikon MSZP
Akárcsak őket, a Wellhellót is a politikamentesség ígérete győzte meg. “Mikor megkerestek minket a Momentumtól, nyilván mi is megkérdeztük, hogy ez akkor jelent-e bármiféle állásfoglalást vagy elköteleződést. De ahogy a leírásban is szerepel, egyáltalán nem ilyen alapon válogatták össze a bandákat” – mondta Fluor Tomi, akit megnyugtatott, amikor látta, hogy az este a bulizásról, nem pedig a kampányolásról szól majd. “Nem úgy fog ez kinézni, hogy óriási momentumos molinók előtt zenélünk, miközben valaki arra biztatja az embereket, hogy rájuk szavazzanak”

Fotó: MTI / Mohai Balázs
Fluor nem hiszi, hogy bármiféle állami támogatástól vagy a közmédiában való szerepléstől elesne a zenekar, amiért fellép a Momentum fesztiválján. Ha ez lenne a helyzet, nagyon elszomorodna, mert ennél azért mindegyik oldalt eggyel értelmesebbnek tartja. Amúgy sem érti a hisztériát. Neki inkább az a furcsa, hogy mostanában ilyen érzékeny téma lett, melyik zenekar hol lép föl.
Régen én voltam az, aki egyik héten egy MSZP-s, másik héten egy fideszes rendezvényen léptem fel. Négy-öt éve ez nem számított politikai kiállásnak az emberek szemében.
A döntést fontolgatva persze neki is eszébe jutott a Quimby tavalyi tusnádfürdői koncertje körüli felháborodás, de már az akkori kirohanásokkal sem értett egyet:
“Ezt az egész kiélezett helyzetet nem tartom elegánsnak, semelyik oldalról”
Nem a Momentum mellett állnak ki
“Zenei pályafutásunk három évtizede alatt sosem léptünk fel pártrendezvényeken. Viszont nagyon sok olyan kulturális eseményen vettünk részt, amelyek köthetők egy-egy politikai diskurzushoz” – mondta Prieger Zsolt, az Anima Sound System vezetője. Példaként hozta fel, hogy Tusnádfürdőn is négyszer játszottak már, annak ellenére, hogy a közvélekedés nem épp a politikai paletta jobb oldalára sorolja az Anima Sound Systemet.

Fotó: MTI / Kallos Bea
Momentum ide vagy oda, a Nyitás Fesztivált semmivel sem érzi politikusabb rendezvénynek, mint Tusnádot, a Szigetet, a VOLT-ot vagy épp az EFOTT-ot, hiszen ezeken is előfordulnak politikai, kulturális viták. A politikát szerinte amúgy sem lehet távol tartani a fesztiváloktól, mindig is igyekezett rátenni a kezét azokra a független rendezvényekre, ahova fiatalok járnak szórakozni. A lényeg épp viszont az lenne, hogy megforduljon a felállás: induljon be a valódi párbeszéd, és az átlag fesztivállátogató is érezze úgy, hogy tényleg beleszólhat a feje fölött zajló a diskurzusba.
Ez tehát nem a Momentum, hanem a nyitás melletti kiállás. Hogy ne a szellemi bezárkózás és gettósodás legyen az egyetlen irány a magyar közéletben. A különböző oldalaknak szóba kell állniuk egymással, mert az az állapot tarthatatlan, amibe a magyar közbeszéd és kultúra most beleragadt
Aktuálpolitizálni és egy-egy párt mellett kiállni továbbra sem szeretnének. Ezért továbbra sem lépnének fel kampányrendezvényen, a tavaszi választások finisében, vagy egy Kossuth téri pártgyűlésen sem.
A Momentum legnagyobb előnyének amúgy azt tartja, hogy fiatalemberekből áll, és még nem volt ideje lejáratni magát. “A tapasztalat ugyan azt mutatja, hogy a politikában nehéz tisztának maradni, de akkor már inkább annak a formációnak szavazunk bizalmat, amelyik még nem vesztette el a szüzességét” – mondta.