Aki jól ismer, az tudja, hogy nem vagyok a nagy érzelmek vad kifejtője. Általában inkább elütöm valami cinikus faszsággal…
– mondta Lovasi, miután visszatapsolták. A közönség pedig kíváncsian és kissé riadtan várta, hogy akkor itt most vajon tényleg leveti-e az iróniát, és megtörténik a nyílt színi elérzékenyülés. Ám Lovasi végül nem törte meg a sok évtizedes hagyományt, inkább belecsapott a húrokba és eljátszotta a Szívrablást, ami mondjuk tényleg az életmű egyik legérzelmesebb dala. Ekkor már bőven benne jártunk a koncert harmadik órájában, de a hegyoldalon összegyűlt sok ezer rajongó mit sem vesztett a lelkesedésből. A szakítós búslakodást ugyanolyan lelkesen fogadták, mint az utána következő bulislágereket.
De hát ezért is hálás dolog, ha egy zenész a saját bejáratú fesztiválján ünnepelheti a szülinapját. Mert persze egy pillanatra sem volt kérdés, hogy a Fishing nyitónapjára szinte mindenki emiatt jött. Ezt már a Lovasi 50-es kitűzők sűrűsége is jelezte, ami ott virított minden második galléron, kalapon és táskán. aztán este 10-re dugig meg is telt a Kacat Nagyszínpad előtti domboldal. Amíg fröccsel a kezünkben várakoztunk, mindenki a fiatalkori Kispálos koncertélményeiről sztorizgatott körülöttem. (Arra azért kíváncsi lennék, hányan nem véreztek volna el a grandiózus szülinapi Lovasi-kvízünkön)
Életműturmix
Az alaphangulat tehát adott volt. Mikor például Lovasi feltűnt egy pillanatra a színpadon, hogy még a kezdés előtt beállítson egy pedált, a közönség spontán kórusban köszöntötte a Boldog szülinapot-tal. Lepisszegte ugyan őket, de nyilván jól esett neki.
Ez meg is történt, hisz a Kispál és a Borz erre az estére újra összeállt, annak ellenére, hogy tavaly már sokadszor is eljátszotta utolsó (de most már tényleg!) búcsú utáni búcsúkoncertjét. A visszatérést persze senki nem bánta, és már a felütést jelentő Jutka-Szőkített nő-Előre Illéri nosztalgiakoktélra nagyot buliztak.
Az este gerincét végig a Kispál-klasszikusok adták, de ezeket persze módszeresen keverték az életmű későbbi szakaszaival: jöttek a Kiscsillag-slágerek, begfigyelt a népi mulatós-vonal, és még Lovasi egyetlen szólólemeze, a Bandi a hegyről is helyet kapott egy-két dal erejéig. Odavissza-ugráltunk az idősíkok között, egy nagy egységbe összerántva az elmúlt harminc évet.
A végeredmény ugyan kissé eklektikus lett, de izgalmas párhuzamok villantak fel az egyes korszakok között. Érződött az összegzés szándéka, és ezt nemcsak a kerek szülinap indokolta. Ha belegondolunk kevés olyan zenei életművet tudnánk mondani az elmúlt 30 évből, amely annyira beivódott volna egy teljes generáció ízlésére és általában a magyar popkultúrára, mint Lovasié.
Persze nem lehet szülinapi nagykoncertet rendezni sztárvendégek nélkül: Kiss Tibi és Varga Líviusz többször is felbukkantak, de nem igazán találták a helyüket a színpadon, Németh Juci viszont hatalmas energiával vetette bele magát a dalokba, kissé életet lehelve az épp kifulladni látszó buliba.
A technika ördöge
Az este nagy tanulsága mégiscsak az volt, hogy Lovasinak még mindig a spontaneitás a legnagyobb erőssége, és nem pedig a nagyszabású, artisztikus showműsorok levezénylése. Ilyenkor a rakoncátlan technikával és a kötött koreográfiával való küszködés épp a lendületet és karizmát halványítja, ami a Lovasi-effektus sava borsát jelenti. Ez mutatkozott meg, mikor Lovasi gitárerősítője a koncert harmadánál bedöglött, és kénytelen volt rögtönözni: amíg a stáb szerelt, ő hangszerek nélkül, a közönséggel együtt énekelte el a Fehéreket fordítok meg… kezdetű korai klasszikusát.
– Adjatok nekem egy hangnemet – szólította fel a rajongókat, mire artikulálatlan üvöltés volt a válasz.
– Én is pont erre gondoltam!
– mondta, és belevágott a halott indiánok és a télapó közötti kapcsolatot boncolgató, mélyen filozofikus dalba.
Egy nagy képpé
Ilyen spontán pillanatokból sajnos kissé kevés akadt kedden, Lovasi figyelmét az idő nagy részében lekötötte a sokszereplős menetrend, és a koncert végéig gyengélkedő erősítő. A kisebb hullámvölgyek azonban láthatóan nem zavarták a közönséget, amely baromi hálás volt a fesztiválprogramot is felborító, maratoni koncertért. A hazai pálya előnye maximálisan érvényesült, a végén pedig stílszerűen mindenki összeállt egy nagy képpé a színpadon. Az őszi Arénás gigakoncertekre talán már jobban összerázódik az ünnepi műsor, az alaphangulat viszont aligha lehet jobb, mint Orfűn.
