Kultúra

Újra csúcsra ért az 50 éves Nicole Kidman

Voltak hullámvölgyek a karrierjében, de mindig képes volt megújulni. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt az évtizedek során, mint Stanley Kubrick, Baz Luhrmann vagy Lars von Trier, idén pedig róla szólt a cannes-i filmfesztivál, ahol három filmben és egy sorozatban is szerepelt. Nicole Kidman 50 éves lett.

Úgy próbálok játszani, mintha huszonegy éves lennék, és csak most kezdtem volna a pályafutásomat

– nyilatkozta nemrég Kidman, aki májusban a francia riviérán uralta a vörös szőnyeget, és ismét az érdeklődés középpontjába került.

Porcelán bőr, vörös haj

Honoluluban született 1967 június 20-án, és mindössze négyéves volt, amikor a család Sydneybe költözött. Egy itteni drámaiskolában ismerkedett meg a később szintén világhírűvé vált brit Naomi Wattsszal, akivel életre szóló barátságot kötöttek. Neve Ausztráliában ma is karácsonyi klasszikusnak számító Karácsonyi lótolvajok révén lett ismert 1983-ban. A porcelánfehér bőrű, vörös hajú szépség a nyolcvanas években már rendszeresen szerepelt az ausztrál televízióban, olyan sikerszériákban, mint a Vietnam, a Bangkok Hilton vagy az Ausztrál expressz.

1989-ben kapta meg a Halálos nyugalom című thriller egyik főszerepét, ami sorsfordítónak bizonyult számára.Merthogy felfigyelt rá az ekkor már világsztárként ünnepelt Tom Cruise, aki azt kérte, hogy következő filmjének női főszerepére a Hollywoodban szinte teljesen ismeretlen Kidmant szerződtessék. Cruise megkapta, amit akart, a Mint a villám pedig az év legjövedelmezőbb filmje lett.

A hollywoodi álompár

Kidman és Cruise a vászon után a valóságban is összejöttek. A következő tíz évre ők lettek Hollywood ügyeletes álompárja, a sajtó minden lépésükről tudósított. A színésznő 1992-ben játszott újra Cruise oldalán a Túl az Óperencián-ban, ekkoriban ébredt rá, hogy mennyire férje árnyékában él, még színészi teljesítményét is eszerint ítélik meg.

Inkább függetlenfilmes vizekre evezett, nem is eredménytelenül: Golden Globe-díjat nyert Gus Van Sant Majd megdöglik érte című fekete komédiájáért, szokatlan és kifinomult játékával bizonyította tehetségét.

1999-ben a legendás Stanley Kubrickkal dolgozott együtt: a rendező utolsó filmjében, a Tágra zárt szemekben újra férje, Tom Cruise volt Kidman a partnere. Az elhúzódó forgatás után szakítottak, nyilatkozataik alapján a film tükröt tartott eléjük, és felőrölte házasságukat. A színésznőnek évekbe telt, mire sikerült feldolgoznia a szakítást. A magánéleti kudarcból Baz Luhrmann lenyűgöző látványvilágú musicaljével, a Moulin Rouge-zsal lábalt ki. A film hatalmas siker lett, Kidman pedig alakításáért begyűjtötte első Oscar-jelölését és második Golden Globe-díját.

Elered a díjeső

Hollywoodban ezután már úgy számoltak vele, mint akinek a neve egyedül is elég a nézők becsalogatásához. A következő évben Az órák című filmben arcát szinte a felismerhetetlenségig átalakítva, műorral játszotta el a depressziós, zavarodottsággal küzdő Virginia Woolf karakterét. Ezért megkapta az Oscart a legjobb női főszereplő kategóriában.

Nagyon okosan választott szerepeket: Lars von Trier Dogville című kísérleti drámájában emlékezeteset alakított, közben Anthony Hopkins oldalán jelent meg a Szégyenfoltban, és belevágott a Hideghegy forgatásába. Ada Monroe szerepéért már hatodszor jelölték Golden Globe-ra, azóta pedig még öt jelölést begyűjtött.

nicole kidman (nicole kidman)
Kidman, a sztár

Divat és jótékonyság

A legkiválóbb divattervezők versengtek, hogy az ő ruhakölteményeiket viselje. Végül a Chanel No.5 kölni arca lett, a legjobban fizetett színésznők közé számított. 2006-ban házasságot kötött a countryénekes Keith Urbannal, akivel szinte csak a házasság alatt ismerték meg igazán egymást. Együtt küzdöttek meg az énekes drogfüggőségével, két gyermekük is született, a második béranya segítségével (Kidmannek első házasságából két örökbe fogadott gyereke is van.)

Férjével, Keith Urbannal a vörös szőnyegen (Forrás: Antonin THUILLIER / AFP)

Ebben az időben is akadtak izgalmas szerepei: A tolmács volt például az első film, amelyet az ENSZ-székházban forgattak, majd ismét Baz Luhrman kereste meg egy újabb nagyszabású kalandfilmmel, az Ausztráliával, amelyben honfitársával, Hugh Jackmannel játszott.

Nicole Kidman 1994-ben az UNICEF jószolgálati nagykövete lett, Ausztráliában élő nemzeti kincsnek nyilvánították. 2006-ban az ENSZ Fejlesztési Alapja a Nőkért (UNIFEM) jószolgálati nagyköveteként jelent meg az amerikai kongresszus külügyi bizottsága előtt, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak terjedésére, amely szerinte a hollywoodi filmeknek is köszönhető.

Mikor egy interjúban megkérdezték tőle, mennyire unalmas a tökéletes élet, azt felelte:

Semennyire. Mert fogalmam sincs, mit nevezünk tökéletesnek. Abban a pillanatban, amikor kimondom, hogy tökéletes az életem, kihívom magam ellen a sorsot. Ezért jó tudatosítani, hogy igenis félek, és lehet, hogy az életem hibátlannak látszik, de semmit nem kaptam ingyen, mindig keményen megdolgoztam érte, és… nagyon-nagyon sokat vesztettem már az életben. Igaz, sokat nyertem is. Most tehát az a dolgom, hogy megosszam a világgal azt, amit tudok, és ezért jótékonykodom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik