Kultúra

Társszerzőt kapott az Évszázad dala

John és Yoko az ágyban (1969) (john lennon, yoko ono, )
John és Yoko az ágyban (1969) (john lennon, yoko ono, )
Több mint 35 évvel John Lennon halála után ismerték el Yoko Onót az Imagine társszerzőjének.

A National Music Publishers Association (Nemzeti Zenei Kiadók Egyesülete) New York-i gyűlésén jelentette be, hogy a 84 éves Yoko Ono az 1971-ben kiadott dal jogainak tulajdonosa. David Israelite, az NMPA vezetője nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy John Lennon özvegyét a “kiérdemelt elismerésben” részesíthetik.

Bemutattak egy archív felvételt, melyen Lennon hangsúlyozza felesége aktív részvételét az Imagine létrejöttében. A zenész a videóban elmondta: 1971-ben Yoko Onót azért nem jegyezték fel társszerzőként, mert akkoriban Lennon “egy kicsit egoistább és túl macsó” volt, nem említette Ono szerepét.

Yoko Ono a fia, Sean Ono Lennon kíséretében jelent meg az ünnepségen, hogy átvegye az Imagine-ért az Évszázad dalának járó díjat. Israelite az elismerés átadásakor jelentette be a váratlan hírt.

Sean Lennon az Instagram-oldalán közölt egy fotót, melyen Yoko Onóval, Patti Smith énekes-dalszerzővel és annak lányával, Jesse Smith-szel látható a díjátadó után. “Életem legbüszkébb napja. (…) A türelem erény” – írta a kép alá.

Patti és Jesse Smith az ünnepségen közösen adták elő az Imagine-t. Azzal, hogy Yoko Onót is megilletik az Imagine-re vonatkozó jogok, a szerzői jogi védelem határideje jelentősen meghosszabbodik. Az Egyesült Államokban az alkotóművész halála után hetven évig illet meg védelem egy művet.

Yoko Ono és John Lennon kapcsolata 1968-ban kezdődött. Yoko megítélése mindig kettős volt. Sokak szerint feltűnése után megváltozott Lennon személyisége, az addigiaknál többet vállalt közéleti szerepet, vegetáriánus lett, politikai megjegyzéseket tett – leginkább a béke harcosaként.

1969. március 20-án házasodtak össze és a nászúton vették fel a Give Peace a Chance című dalt, amely a békemozgalmak nemzetközi himnusza lett. 1970-ben jelent meg Lennon első igazi szólólemeze, majd rá egy évre, az Imagine, karrierjének legsikeresebb szólóalbuma.

A legendás páros életét megfilmesítik. A producer tudatta, hogy “a szerelemről, bátorságról és amerikai aktivizmusról” szóló film reményei szerint arra ösztönzi majd a fiatalokat, hogy fogalmazzák meg, milyen világban akarnak élni, és álljanak is ki azért.

Film készül John Lennon és Yoko Ono kapcsolatáról
A páros szerelmi története mellett a '70-es évek Amerikáját is bemutatja majd a produkció.

John Lennont minden idők egyik legnagyobb dalszöveg-írójaként tartják számon, a Beatlest pedig a zenetörténet legsikeresebb zenekaraként. Az Imagine a zenész szólókarrierjének legtöbbet eladott dala lett. A Rolling Stone magazin 2004-ben minden idők 500 legremekebb számának listáján a harmadik helyre sorolta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik