Kultúra

Borzongató horror lesz az új Egyenesen át

Itt a 1990-es thrilleren alapuló mozi első előzetese, amelyben fiatal orvostanhallgatók tesznek kirándulást a túlvilágra.

1990-ben mutatták be a Kiefer Sutherland, Julia Roberts és Kevin Bacon alkotta szereplőgárdával készült Egyeneset át (Flatliners) című horrorba hajló thrillert, amely idén különös folytatásfélét/feldolgozást kap, ugyanis az új Flatliners nem teljesen remake lesz. Ezt bizonyítja az is, hogy az eredetiből a Sutherland által megformált Nelson is fel fog bukkanni benne, méghozzá ismét Sutherland alakításában.

Cross Creek Pictures

A most megjelent első előzetes alapján cselekményileg nem hoz majd sok újdonságot a 2017-es Egyenesen át, amelyben ismét vakmerő orvostanhallgatók fognak kísérletezni azzal, hogy néhány percre megöletik magukat egymással. Igen ám, csakhogy a halál utáni rejtélyes életből aztán ők is olyan borzalmas entitásokat fognak visszahozni magukkal, amelyeket jobb lett volna békén hagyni.

A főszereplőket az Oscarra is jelölt Ellen Page, a legutóbb a Zsivány Egyesben vitézkedő Diego Luna, továbbá Nina Dobrev, James Norton és Kiersey Clemons fogják játszani a horrorban. A svéd Niels Arden Oplev rendezésében készülő Flatliners szeptember 29-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik