Kultúra

Koncz Zsuzsa: A pöffeszkedő macsó vircsaftnak is vége lesz

A WMN.hu-nak a Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas énekesnő azt mondja, minden koncertje életre szóló élmény, ami elégtétel azért, hogy a hivatalos média az elmúlt hét évben elhallgatta még azt is, hogy egyáltalán létezik. Koncz Zsuzsának a koncerthez és az új lemezhez lökést adott az is, hogy

az értelmetlen- és végtelenül idegesítő állandósult harc az újabb és újabb „ellenséggel” a mindennapjaink része lett.

Ez mozdította el a holtpontról, ezért vállalta az Arénát, és fogott a Vadvilághoz, ami valamivel több mint két hónap alatt platinalemez lett. A lemezeladások, a zsúfolásig tömött Aréna is azt jelzi, szükség van arra, amit csinál, ami neki energiát ad.

Amíg így van, addig csinálni kell, a közönséget nem szabad cserben hagyni.

Az Aréna-koncertről készült felvételt előbb-utóbb nyilvánosságra hozzák valahol, valahogy. Arra nem számít, hogy valamelyik magyar televízió azt leadja. Azt nem tudja a tévékben tiltólistán van-e, hiszen

a tiltólisták régen sem voltak nyilvánosak, de egy biztos: az utóbbi hét évben külföldi televíziókban többet szerepeltem, mint itthon.

Ezzel nem foglalkozik, a közönsége jelenléte feledtet mindent, amilyen meg a televíziózás, az még nézőként sem csábító, így a szereplés sem lenne túl vonzó. Egyértelmű, hogy Tündérországból Vadvilág lett, hiszen a plakátokról és a reklámokból ordít ránk, hogy ma épp kit kell gyűlölni, kitől kell rettegni.

Sokszor érzem, hogy hülyének néznek bennünket, akiknek bármit mosolyogva a szemébe lehet hazudni, és „törvényesen” ellopni az utolsó fillérjét is. Négy éve, amikor a Tündérországot csináltuk, még nem hittünk igazán a saját szemünknek, őszintén reméltük, hogy ez csak egy gonosz mese. Mára világosan látszik, hogy ez bizony maga a valóság, még akkor is, ha nehéz tudomásul vennünk, hogy most ez van.

A legendás énekesnő azt mondja, a dalok, a szövegek magán- és közügyekről szólnak, amelyek lényege, hogy ne mások mondják meg,

miről mit gondoljak, nem alattvaló vagyok, hanem felnőtt állampolgár, saját életem van, saját meggyőződésem, és eszerint akarok élni. (…) Hosszabb-rövidebb ideig félrevezethetők, átverhetők vagyunk, ezzel lehet próbálkozni, meg is teszik, de az igazság pillanata mindenképp eljön.

Továbbra is úgy látja, az ország javát szolgálná, ha a sorsfordító döntésekbe több beleszólásuk lenne a nőknek, de pozitív változásban nem bízik, amíg a miniszterelnök „nőkérdéssel nem foglalkozik”.

A rezsim a nőkre nézve körülbelül annyira biztató, mintha ez itt a török parlament lenne. Kendőt viselni ugyan még nem kell, de ebben a pöffeszkedő macsó vircsaftban tán még erre sincs garancia.

Koncz Zsuzsa szerencsének nevezi, hogy akadnak olyan bátor nők, mint Szél Bernadett (LMP) és Szabó Tímea (Párbeszéd), miattuk biztos abban, hogy jön még kutyára dér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik