Kultúra

Történelmi jelentőségű leletekre és aranylemezre bukkantak a somogyi Őrtilosnál

A most felfedezett emlékek az elsők a mai Magyarország területén, melyek egyértelműen köthetők Zrínyi Miklóshoz.

A horvát határ közelében fekvő Őrtilosnál egykor állt Zrínyi-újvárban már hetekkel ezelőtt megkezdődtek az ásatások, az eredmények első bemutatójára azonban egészen mostanáig kellett várni. A szakemberek a vár kútjának feltárása során eddig több, mint tizenöt méteres mélységig jutottak, és rendkívüli leletek egész sorát, így Zrínyi Miklós lovának itatóvályúját, valamint egy aranylemez töredékét is megtalálták.

A vár képe az 1665-ben megjelent „Ortelius redivivus et continuatus” című munkából

A kút a maga nemében egyedülálló: a kút ásását végző csapat vezetője, Tóth Balázs szerint ez

“[…] érdekesség a történelem szempontjából, illetve az akkori technológiára nézve is. Az eredeti kútnak a formáját 6 méteren találtuk meg. Nyolcszögletes kútról van szó, ami fával van bélelve. Abban az időben, amikor ezt csinálták, ez nem kis munka lehetett.”

Az 1661-ben épített vár azért jött létre, hogy a hadvezérként és költőként is a magyar történelem fontos alakjaként számon tartott Zrínyi innen indulva foglalhassa vissza a törökök által elfoglalt Kanizsát, és hogy segítségével megakadályozzák a török általi betöréseket. 1664-ben innen indult a híres téli hadjárat, mely során a magyar csapatok egészen Eszékig jutottak, ahol felgyújtották a törökök utánpótlásvonalának létfontosságú elemének számító hidat.

Az ásatási terület 2010-ben

A vár története azonban még ugyanebben az évben véget ért, hiszen a törökök három heti ostrom után elfoglalták, az erődítmény pedig porig égett.

Fotó: Szakony Attila/ZAOL

Az itatóvályú (mely az első, a mai Magyarország területén megtalált, teljes mértékben Zrínyihez köthető lelet, egyben az 1663-64-es háború egyetlen bemutatható emléke) mellett természetesen emberi csontok, illetve különféle tárgyak, így díszes kályhacsempék is előkerültek, hiszen a törökök a holttestekkel együtt ezeket nemes egyszerűséggel csak a kútba szórták.

Az igazi felfedezések azonban csak az itatóvályú szintje alatt kezdődtek: a Műemlékem néhány órával ezelőtt adott hírt az ásatás fejleményeiről.

Vándor László régész, a feltárás vezetője csapatával együtt már napok óta a gödör alján lévő tárgyak felszínre hozásán dolgozik, így foglalta össze az elmúlt napot:
„Délelőtt jött a sisak, aztán a fakalapács, a kengyel, egy bőrsapka, majd ez az apró aranylemez-töredék, amely talán egy páncélt díszíthetett. És már napok óta hozzuk fel az egykori kútház kifejezett épségben megmaradt maradványait, amelyek roppant jó állapotúak, hiszen a nedves környezet konzerválta azokat.”

A leletek megőrzésének, illetve a kutatások időtartamának kérdése azonban még korántsem megoldott:
„A teljes beroskadt kútház éppúgy előkerült, mint az itatóvályú, vagyis olyan tárgyi emlékek, amelyek ha úgy tetszik, látták Zrínyi Miklóst, vagyis igazi kuriózumok, hiszen a költő-hadvezérnek nem maradtak emlékei az országban” – tette hozzá Vándor László. „Emberi csontokat is rejtett a felhozott iszap, azonban még nem értünk le a kút aljára. Az biztos, hogy hősi halált halt katonák maradványait találtuk meg, így a kutatás folytatására éppúgy szükség van, mint a kútház maradványainak konzerválására. Két minisztériumot is megkerestünk, hogy segítsék ezt a munkát, jelenleg a válaszukat várjuk.”– tette hozzá.

A következő napok, illetve hetek persze újabb felfedezéseket hozhatnak, ezekről pedig természetesen mi is beszámolunk majd.

A Kanizsa TV, a Wikimedia Commons, a Tóth KúTásó, a Műemlékem, illetve a ZAOL nyomán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik