Kultúra

Szemétből épített robotlovat egy kínai gazda, majd befogta a kocsija elé

Szemétből épített robotlovat egy kínai gazda, majd befogta a kocsija elé

A férfi tizenkét év alatt valósította meg az almát, ami egy kissé ijesztőre sikerült, de legalább működik!

A kínai történésekre pillanatok alatt lecsapó NetEase a Henan tartomány egyik apró falvában, Jüében élő féfira, aki mindössze fémhulladékot használva tizenkét év alatt készítette el élete álmát, egy robotlovat.

Az 1,7 méter hosszú, 120 cm magas gépszörny több, mint egy mázsát nyom, és egyáltalán nem kelt jó benyomást, de a gazda találékonyságának köszönhetően tökéletesen működik, sőt, egy kiszuperált kormánykerék, valamint egy gázkar segítségével tökéletesen irányítható.

Korántsem ez egyébként a világ első, lovat robottal helyettesítő megoldása, hiszen az amerikai Zadoc Dederick 1868-ban szabadalmaztatta gőzhajtású, kocsit húzó gépemberét (lenn balra), a szintén tengerentúli Louis Philip Perew pedig 1900-ben készítette el az óriási, világos ruhát viselő, bár kissé szaggatott járású Automatic Man-t (jobbra).

Fotók: NetEase
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik