Egy rövid beszélgetésből, hirtelen ötlettől vezérelve, egy barkácsbolt falain belül születik meg Jamesben az elhatározás, hogy randira hívja Ameliát és egy szemkápráztató, fákkal körülölelt titkos tónál meg is ejtik első romantikus találkozójukat. Mindketten zavarban vannak, pedig már voltak randin.
Mert tényleg van ott egy ház a tó mélyén, igazából. James és Amelia közös mániájává válik a tó, a ház, Ameliának James, Jamesnek pedig Amelia, ahogy azt egy rendes romantikus történet megkívánja. A ház felfedezésének idillje pedig gondtalan lenne, ha nem árnyékolná be valami, amiről azt se tudják, ott van-e, vagy van-e egyáltalán. Talán igen, talán nem. A kétség, a félelem, az ismeretlen pedig mindkettőjüket megrémiszti.
Malerman, amilyen erősen képes a legtöbbször egysoros mondatokban és a hosszú tájleírásokban felfesteni a környezetet vagy a szereplők érzelmeit, olyan gyakran feledkezik bele a szentimentalizmusba és olyankor oldalakon keresztül megy ez az egysoros-sorolás és szépelgés, titokzatoskodás és réveteg elbeszélőjelleg.
Ez főleg a horrorisztikusabb fejezeteknél figyelhető meg, ám pont ellenkező hatást vált ki, mint amilyen szándékkal lett leírva. Ettől még a cselekmény nem akad meg, és bár kiszámíthatóan egyenes az út a végkifejlet felé, az író trükkösen helyez el kisebb-nagyobb csavarokat a történetben. Csak akkorákat, amekkorák egy párkapcsolat elején felüthetik a fejüket.
Persze azért ne számítson senki vérfagyasztó horror-élményre, a regény ugyan használja a műfaj elemeit, de közelről sem nevezhető rémregénynek, és hiába egy szerelmespár egymásra találása a főszál, a romantika szerencsére nem olyan fojtogató, hogy az nagyon zavaró vagy kínos legyen. A szereplők hitelesek és jól azonosulhatóak, mi több, ismerősek is lehetnek akár a környezetünkből, akár saját magunk fiatalabb verzióiként. A regény tömörsége ellenére hamar közel tudjuk érezni a főszereplőket, ahogy a környezetet vagy élethelyzetüket. Bár nincsenek nagy megfejtések az életről vagy a szerelemről, Malerman képes arra, hogy felidézzük egykori fiatalságunkat, töprengjünk elmúlt kapcsolatainkon. A ház a tó mélyén erős nosztalgiázásra késztet.
A Ház a tó mélyén egyszerű, mégis filozofikus, könnyed és szórakoztató, pedig témája egyáltalán nem könnyed, helyenként pedig, bár horrorelemeket tartalmaz, mégsem ettől lesz félelmetes élmény, hanem azért, mert újra át fogjuk élni első szerelmünk, első randevúnk nosztalgiáját. Amiből azért valószínűleg volt néhány.
Josh Malerman: Ház a tó mélyén – Fumax Kiadó, 2017
