Kultúra

Új szereplők is bemutatkoznak az Egynyári kaland 2. évadában

A visszatérő és új karakterekről az ifjúsági sorozatot iró és rendező Zomborácz Virág beszélt egy interjúban.

Egy testvérpár, Levi és Luca lesz a két új szereplője az  Egynyári kaland című televíziós ifjúsági minisorozatnak, amelynek második évada május 13-tól lesz látható szombat esténként 19:30-tól a Duna TV műsorán.

Zomborácz Virág, a második évad forgatókönyvírója és vezetőrendezője az MTI-nek felidézte, hogy 2015-ben, amikor megkapta a felkérést a második évad történetének megírására és rendezésére, még nem ismerte igazán jól a sorozatot.

Amikor megnéztem az első évadot, azt gondoltam, hogy ezt érdemes lenne folytatni és hogy ez egy nagyon nekem való feladat.

– magyarázta a rendező, hozzátéve, hogy 2016 tavaszára készült el a teljes forgatókönyvvel. Miként elmondta, megkötés volt már az elején, hogy Vécsei Miklós Hasi színházi elfoglaltságai miatt csak két epizód erejéig tudott szerepelni a második szériában.

Ez nekem is egy nagy érvágás volt, hiszen az első évadban egy még be nem teljesült, de már elindított szerelmi szál volt közte és a Dobos Evelin alakította Dóra között, ami nagyon adta volna magát, hogy folytassuk.

– hangsúlyozta. Hozzátette, hogy Döbrösi Laura is más elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a szereplést a második évadban.

Dramaturgiai feladat volt új karaktereket kitalálni a két szereplő helyett, de a helyszínnek is változnia kellett, mivel azt a csopaki házat, ahol három éve forgott az első évad, azóta már lebontották. Mindezeken túl a rendező-forgatókönyvíró az első évadból indult ki, így a második szériában a Rubóczki Márkó alakította Bence és a Schmidt Sára alakította Zsófi már párként térnek vissza. Dóra – mivel Péter cserben hagyta – lesz a szingli szereplő, de az első évadhoz képest Gábor furcsa és bohókás karaktere is felnőttesebb problémákkal szembesül majd.

Elmondta, hogy másmilyen a stílusa, más a látványvilága, esztétikailag egy kicsit megváltozott a sorozat, de a folytonosság érzete megmarad a második évadban is.

Új karakterként tűnik fel Király Dániel és Walters Lili, akik Levit és Lucát, a testvérpárt alakítják és ezúttal az ő házukba költözik be nyárra a csapat. Az új évadban is megjelennek a romantikus szálak mellett a családi kapcsolatok, de a humor is fontos eleme marad a sorozatnak.

A szingli Dóra – módos szüleinek köszönhetően nincs rászorulva arra, hogy nyáron dolgozzon – csak bulizik, strandol és “pasizik”, míg Bence és Zsófi, ahogy az előző évadban is, dolgozni mennek a Balatonhoz. Ennek köszönhetően a Balaton parti nyári szezonális munkák világába is betekintést nyernek a nézők, de megjelenik a történetben a szexuális kiszolgáltatottság is.

Igyekeztem minél több motívumot visszahozni az első évadból,és azt árnyalni vagy eggyel továbblépni benne.

– emelte ki a rendező.

Visszatér a képernyőre Szerednyey Béla és Söptei Andrea is, akik Gábor túlkontrolláló szüleit alakítják és ellenpólusai a testvérpár oldalán álló elhanyagoló orvos apának (Gyabronka József), aki túl sokat dolgozik és nem veszi észre, hogy lánya mennyire vágyik a figyelmére és az elismerésére.

Balatonfüred mellett forgattak Balatonkenesén, Tihany környékén, a Balaton-felvidéken borospincéknél és Hegyestűnél is.

Szerettünk volna egy kicsit átfogóbb képet adni, nemcsak a strandfeelinget visszaadni, hanem a jellegzetes balatoni tájakat és hangulatot, a tájegységet és annak szépséget is megmutatni.

– magyarázta a rendező hozzátéve, hogy Akar Péter rendezőtársával praktikus szempontok alapján osztoztak a feladatokon. Íme az Egynyári kaland második évadának előzetese:

További információt az Egynyári kaland folytatásáról a sorozat Facebook-oldalán találsz.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik