Kultúra

Ő lesz Nemes Jeles László új filmjének főszereplője

A Saul fia rendezője több ezer jelölt közül választotta ki a fiatal színésznőt.

Nyáron kezdődik a Nemes Jeles László második mozifilmjeként készülő Sunset forgatása, amelyet a Filmalap 1,5 milliárd forinttal támogat. A produkció főszerepére már hónapok óta zajlott a casting, mígnem mostanra eldőlt, hogy

a befutó az a Jakab Juli lett, aki Ella szerepében röviden már a tavaly Arany Glóbusszal és Oscar-díjjal kitüntetett Saul fiában is felbukkan.

A rendező vasárnap a Tilos Rádióban jelentette be, hogy a 28 éves színésznőt választotta filmje főszereplőjének. Jakab Juli korábban a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanban és a Senki szigetében is feltűnt, illetve ő látható a Sunsethez készített és a torinói filmfesztiválon bemutatott rövid teaserben is.

Nemes Jeles szerint Jakab titokzatos, többrétegű személyiség, aki képes arra, hogy ösztönösen behozzon egy másik korszakot. Erre az adottságára pedig szükség is lesz, ugyanis az egy, a húszas évei elején járó, Írisz nevű fiatal nőről szóló Sunset az 1910-es évek Budapestjén játszódik. A film a felnőtté válás történetét meséli el Európa alkonyán, mielőtt a XX. századi civilizáció sötétségbe borult.

Alkotótársaimmal együtt több éve dolgozunk ezen a filmterven, hónapok óta örömmel és izgalommal készítjük elő a forgatást, amely felidézi, hogy milyen volt az élet Budapest fénykorában. Számomra külön megtiszteltetés újra azokkal az alkotókkal és szakemberekkel együttműködni, akikkel a Saul fián is dolgozhattam. A Sunset teljesen más típusú film lesz, de hasonlóan újszerű és formabontó. Nagy kihívások előtt állunk.

– nyilatkozta korábban a produkcióval kapcsolatban Nemes Jeles László.

A Sunset forgatókönyvét a rendező, Clara Royer, Matthieu Taponier közösen jegyzik. A készülő film operatőre Erdély Mátyás, a látványtervező Rajk László, a jelmeztervező Szakács Györgyi, a zeneszerző Melis László és a sound designer Zányi Tamás lesz. A Sunset a Laokoon Filmgroup gyártásában készül Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. Az alkotók a mozibemutatót 2018-ra tervezik.

Nyitókép: Sunset (fotó: Erdély Mátyás / Laokoon Filmgroup)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik