Kultúra

Tom Hardy olyan kemény, hogy személyesen kapcsolt le egy rosszfiút

Szemtanú látta, hogy a színész a nyomába eredt egy tolvajnak, akit aztán elkapott és visszatartott a rendőrök érkezéséig.

A The Sun nevű napilap szállította az izgalmas hírt, miszerint London délnyugati részében, Richmondban

Tom Hardy üldözőbe vett egy robogót eltulajdonítani igyekvő pasast, akit aztán kerteken és egy építkezési helyszínen át kergetett egészen addig, amíg le nem terítette.A környéken élő szemtanú, bizonyos Arun Pullen beszámolója szerint Hardy láthatóan “szuperhős-üzemmódba váltott” és nemcsak elkapta a gazfickót, de előbb lefogta, majd meg is motozta már azelőtt, hogy a helyszínre értek volna a rendőrök.

Tom valószínűleg épp arra járt az utcán és megláthatta, hogy mi történik. Azonnal mozgásba lendült és üldözés közben nagyon mérgesnek tűnt.

– nyilatkozta Pullen, aki állítása szerint a történtek után még beszélt is a 39 éves színésszel:

Kérdeztem Tomot, hogy mi történt és azt mondta, hogy  megcsípte a pasast, akit többek között az én kertemen keresztül is üldözött.

Pullen mellett a barátnője, bizonyos Kalisha is a helyszínen tartózkodott és a The Sun munkatársának kérdésére megerősítette, hogy valóban az Oscarra is jelölt színészt látták:

Nem tévedés, tényleg Hardy volt az.

A The Sun munkatársai keresték Hardyt is az ügyben, de sem ő, sem a szóvivője nem kívánt nyilatkozni.

Forrás: Independent

Ajánlott videó

Olvasói sztorik