Kultúra

Izgalmas képek érkeztek az új Alien-filmből

A sci-fi horror eddig még nem látott pillanatait leplezik le a vadiúj felvételek. Vigyázat: spoilerek!

Ahogy telik az idő, úgy válhatnak egyre lelkesebbé a világ és hazánk Alien-rajongói, hiszen már csak nagyjából másfél hónapot kell várniuk az év egyik legfélelmetesebb produkciójaként közelgő Alien: Covenant című sci-fi horrorra, amelyet ismét az 1979-es klasszikust is jegyző Ridley Scott rendez.

A produkcióhoz márciusban érkezett utoljára előzetes, azóta pedig elkezdtek szivárogni a mindenféle egyéb promók. Most épp az Empire magazin közölt három exkluzív felvételt, melyek közül az elsőn a Prometheusban már megismert “veszélyes mellékhatású” trutyit tartalmazó tartályok hadát (és a feltehetően azokat elszabadító David nevű androidot) láthatjuk. A második fotón a David mellett az új robotot: Waltert is megformáló Michael Fassbender, illetve a Peter Weylandet megint eljátszó Guy Pearce tűnik fel, míg az utolsó képen a Neomorph elnevezésű albínó bestia lakmározik éppen valakiből.

Empire
Empire
Empire

Pearce és Fassbender mellett Katherine Waterston, Billy Crudup, James Franco, Danny McBride és a Dr. Elizabeth Shaw szerepében visszatérő Noomi Rapace alkotja a közelgő sci-fi szereplőgárdáját.

Az Alien: Covenant egy nappal az amerikai bemutató előtt: május 18-án fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik