Kultúra

Jessica Chastain se hajlandó kevesebbért dolgozni, mint férfi kollégái

Jennifer Lawrence után most egy másik A-kategóriás színésznő is fellépett a bérkülönbségek ellen. Jessica Chastain nem akar vagyonokat keresni, abba viszont nem hajlandó többet belemenni, hogy negyedannyi fizetést kapjon, mint férfi kollégái.

A 2014-es Sony e-mail-szivárogtatás óta egyértelművé vált, hogy Hollywoodban hatalmas bérkülönbségekkel dolgoznak a férfiak és a nők. Ekkor derült ki például az is, hogy a nagy sikerű Amerikai botrányért Jennifer Lawrence és Amy Adams jóval kevesebb pénzt kaptak, mint Bradley Cooper, Christian Bale és Jeremy Renner. A bérkülönbség a Sony meghackelése óta közbeszéd tárgya, több híres színésznő is felszólalt az ügyben, többek között maga az egyik elszenvedő, Jennifer Lawrence is. Az Oscar-díjas színésznő nyílt levélben fejezte ki felháborodását, amelyben leírta, hogy többé nem érdekli a szerethetőség, ha bértárgyalásokról van szó. (Be is váltotta ígéretét, az Utazók című filmben nyújtott alakításáért többet kapott, mint férfi kollégája, Chris Pratt.)

Legutóbb Jessica Chastain lépett fel a bérkülönbségek ellen, a Variety „Power of Woman” című számában. Az A-listás színésznő nevéhez is köthető egy hasonló botrány, 2015 októberében derült ki, hogy a Mentőexpedícióban való szereplésért jóval kevesebbet keresett férfi kollégájánál, Matt Damonnál. Az eredeti cikkben azt írták, hogy Chastain 7 millió dollárt, Damon pedig 25 milliót kapott a szerepért. Azt nem tudjuk, hogy utóbbi szám mennyire pontos, de Chastain a cikkre utalva azt nyilatkozta, hogy a valóságban a fent nevezett összeg negyedénél is kevesebb volt a fizetése, 1,75 millió dollár. Chastain saját elmondása szerint megtanulta a leckét, és többé nem hajlandó negyedannyiért dolgozni, mint a férfitársai.

Nem érdekel mennyi a fizetésem, hiszen egy olyan szakmában dolgozom, ahol így is túl sok pénzt kapunk a munkánkért. De nem akarok egy olyan forgatáson dolgozni, ahol valaki ötször annyit keres ugyanazért a munkáért, mint én.

Chastaint szintén a Sony-botrány sarkallta változtatásra, ugyanis a Sony akkori elnöke, Amy Pascal azzal védte meg a stúdiót, hogy a színésznők csak azért keresnek kevesebbet, mert nem kérnek többet.

Emlékszem, ahogy néztem Amy Pascalt – a Sony hackelés után – interjút adni. Azt mondta, hogy részben azért nem keresnek ugyanannyit a nők, mint a férfiak, mert nem követelnek többet. Ez szíven ütött. Először nagyon dühös lettem, de aztán arra gondoltam, hogy van igazság abban, amit mond. Itt az ideje, hogy a nők a sarkukra álljanak és megköveteljék az igazságos bérelosztást.

Jessica Chastain jelenleg a zsidóbújtató lengyel házaspár hőstetteit bemutató filmben, a Menedékben látható a mozikban.

Kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik